Bárhogy döntesz, végül úgyis a lila csipketangában fogsz elindulni a buliba. Hiába ígéri a fülszöveg, hogy „csak rajtad múlik, mi történik”, az Egy lány belép a bárba című interaktív erotikus regény, avagy gamebook már az első döntéshelyzetnél megcinkeli saját ígéretét, és még csak nem is túl finoman visszaterelget a szerzőknek tetsző változathoz.

De miután túltetted magad a lankasztó felismerésen, miszerint 1,: hogy lehettem olyan ostoba, hogy nagymamabugyiban akartam egyéjszakás kalandokra vadászni és 2,: akárhogy trükközöl, valójában itt az lesz, amit az írók akarnak, a bugyiválasztós fenyítés után a könyv végre megengedi, hogy érdemben játszani kezdj vele.

Magyarországon a játékkönyvek (becenevükön: „lapozgatós könyvek”) műfaját eddig elsősorban a Kaland-Játék-Kockázat-széria képviselte, aminek eredeti elnevezése – „Fighting Fantasy” – nagyjából a célközönséget is elárulja. Az interaktív irodalmat („ha megtámadod a gyíkkirályt, lapozz a 40. oldalra!)  a szerepjátékkal (dobj mázlira tízoldalú kockával a villámcsapás ellen!) keverő kötetekkel főképp tizen-huszonéves hímek tölthettek boldog magányos órákat, amikor éppen senki nem volt kéznél egy Doom-lanpartihoz vagy egy M.A.G.U.S.-szeánszhoz.

Női közönségnek szóló szoftpornó

A Helena S. Paige álnév mögött megbújó szerzőtrió (Helen Moffett, Sarah Lotz, és Paige Nick) ezzel szemben határozottan női közönségnek szóló szoftpornóban utazik, ami persze nem jelenti azt, hogy férfiolvasók számára a bárba belépő névtelen lány kalandjai nem kecsegtetnek élvezetekkel. Egy interjú szerint művük homoszexuális férfibarátaik közt aratott tisztes sikert, míg a többiek inkább a leszbikus jelenetet emelték ki. Itt érdemes megjegyezni, hogy egészen sokat kell lapozgatni ahhoz, hogy megtaláld pont azt a pároldalas affért, hacsak nem sokadjára olvasod a könyvet.

Természetesen az Egy lány belép a bárba teljességgel megszabadul a szerepjátéktechnikáktól, és nem szükséges hatvanoldalú kockával dobnod ahhoz, hogy kiderüljön, lesz-e merevedése az arrogáns rocksztárnak. A fájdalmas bugyiügy után a könyv valódi választási lehetőségeket is kínál: bár az eleje és a vége kötött – nem dönthetsz úgy, hogy fehérnemű nélkül mész a bárba, és végül bizony haza is fogsz érni –, a kb. 180 oldalnyi középrészben viszonylag változatos lehetőségek sorakoznak.

A szexipar ordenáré közhelyeit felülírja

Szerkezetileg mintha azonos kiindulópontra épülő és egymást kizáró novellákat raktak volna egymás mellé, olykor megadva a lehetőséget, hogy átugorj az egyikből a másikba, ellenben egy kis csalással, a fordulópontoknál bent felejtett ujjakkal, papírfecnikkel és egyéb könyvjelzőkkel maradéktalanul feltérképezhető címszereplőnk minden kis kalandja. (Türelmesebbek persze tisztességesen beoszthatják a könyvet, minden este csak egy sztorivariációt elolvasva.)

Az Egy lány belép a bárba viszonylag keveset értekezik a pillangóeffektusról és a komplex labirintuspróza rajongói is jobban járnak, ha inkább újra előveszik Borgest, ugyanakkor a szituációk többségébe vittek a szerzők annyi ötletet, hogy nem érzed úgy, mintha véletlengenerátor gyártotta volna a fülledt aktusokat. A kanos fotóművész, a leszbikus értelmiségi, a szűz pincérfiú és társaik, hiába ordenáré közhelyei a szexiparnak, a három írónő értő kezei közt gazdagodnak annyi egyedi árnyalattal, hogy az egyéjszakás ottlétek ne fulladjanak impotens unalomba.

Korlátozott nyelvi eszköztárral elmesélt kufircok

Ezen a köteten végigvonuló fanyar humor segít a legtöbbet, ami sok esetben élvezetesebb, mint az erősen korlátozott nyelvi eszköztárral elmesélt kufircok. De legalább a szépelgő körülírásokat megspórolták.

Az említett humor főképp a kortárs erotikus lektűr másik nagyágyújával, a Szürke ötven árnyalatával szemben komoly fegyvertény. Míg E. L. James regényébe maximum a hazai kiadás félrefordításai („szentséges basszantyú”, „döföl”) vittek némi könnyedséget, és a kétszer ekkora kötet szexterjedelem-aránya is igen pocsék az Egy lány…-hoz képest, legfontosabb különbségüket mégis a szexualitáshoz való viszonyuk adja.

A Szürke ötven árnyalatát parodizálja

James mélyen neurotikus S/M kamaszfantáziájában a szex elválaszthatatlan a bűntudattól, a dominanciaharctól és a fájdalomtól: a jóval felszabadultabb játékkönyvben viszont akkor is elsősorban örömforrás, ha nem minden alakul hibátlanul – mivel abban a bizonyos bárban még olyan hétköznapi döccenők is léteznek, mint a korai magömlés. Ebből a szempontból inkább az az érdekes, hogy a szerzők meddig merészkednek, meddig tart a „szado-mazo a jó ízlés határain belül”, mint az a részben a Szürke ötven árnyalatát parodizáló epizódban írva is vagyon.

Nem kezdhetsz ki egyszerre több pasival, nincs édeshármas, és nem mehetsz vissza valaki máshoz egy beteljesült együttlét után. Nem hajthatsz rá a büdös és kopaszodó bunkóra, nem helyezhetsz fel egy pingpongütőt a szado-mazo milliomos végbelébe, bármennyire is könyörög, és az análszex egyébként is kizárt. De ami a legfontosabb, és a sztorik talán legszórakoztatóbb visszatérő poénja, amiről eldönthetetlen, hogy pedagógiai célzat szülte vagy a valóságba horgonyzott kaján geg: minden behatolás előtt kötelező óvszert húzni. Valahogy így:

„ – Van óvszered, ugye?

Hoppá. Csalódott arckifejezéséből arra következtetsz, hogy nem szokása magánál gumit hordani. Te pedig szintén nem tartottad fontosnak mostanában, hogy a retikülödbe a kulcs, a rúzs és a telefon szentháromsága mellé bedobd az óvszert is. Szegény, micsoda fájdalmas képet vág! Te sem vagy éppen elragadtatva. De Xavier hirtelen felkiált:

– Tudom már! Várj, egy perc, és jövök! – azzal, mint akit kergetnek, kifut a szobából.

Egy perc múlva már vissza is ér, méghozzá egy ládányi óvszerrel!” (186. old.)

Helyén van a szívük, meg a farkuk

A szerzők szerint az Egy lány belép egy bárba afféle feminista válasz E. L. James munkásságára, amiben nem lehet kérdés, hogy egy érett nő – az érett olvasóval együtt – önálló döntéseket hoz, hogy nem rendeli alá magát az első útjába akadó alfahímnek, és nem egy traumatizált milliárdos control freaktől várja, hogy beavassa a szexualitásba, csak mert olyan erősnek látszik.

Ennek megfelelően a játékkönyvben a férfiideálok is másképp alakulnak, mint Jamesnél vagy a nyakkiszívós vadromantika felől támadó Alkonyatban. Itt a milliomosokról, rockzenészekről és sztárfotósokról rendre kiderül, hogy defektes és önző alakok, ellenben a sofőröknek és szakácsoknak általában helyén van a szívük – meg a farkuk is.

Persze a hétköznapiság ilyesfajta dicsérete a Szürkétől függetlenítve nagyjából annyira radikális, mint egy kilencvenes évekbeli Meg Ryan-Tom Hanks romkom, az olykor megcsillanó szellemességgel együtt legalább egy egyéjszakás kaland erejéig élvezhetőbbé teszi az írónők biztonsági játékát James lovaglóostoros nyomasztásánál. De ha valami vadabbra vágysz, még mindig kipróbálhatod a triceratops pornót, úgyis a dinóké a jövő.

Sepsi László