Azt hiszem, Bill Bryson a világ legviccesebb embere, az európai utazásairól szóló könyvét pedig minden épeszű ember csak röhögve képes olvasni. És még néhány idióta is.

Majd’ másfél évtizede olvastam tőle először valamit. A Jegyzetek egy kis szigetről címűt akkor írta, amikor családjával arra készült, hogy sokévnyi európai (igazából angliai) tartózkodás után visszaköltöznek az Egyesült Államokba. Előtte gyalogszerrel bebarangolta Angliát. A Jegyzetek egy nagy országról című kötetben pedig az USA-ban írt karcolatai, tárcái vannak. Letehetetlenek.

Aztán belefutottam első könyvébe (The Lost Continent: Travels in Small-Town America), és onnan nem volt visszatérés, Bryson-függő lettem. Még a tudományról, a nyelvről és Shakespeareről írt könyveit is olvastam, pedig valójában nem is érdekeltek. De úgy voltam vele, Brysonért megteszem.

Az Egyesült Államokban született Bryson már a ’70-es évek elején is Európában utazgatott. Az egyik utazáson „Stephen Katz” is vele volt. Nem tudni, az álnév kit takar, de minden bizonnyal jó barát lehetett, és nagy bunkó még akkor is, ha Bryson erősen túlozva rajzolta meg portréját. Az a fajta szörnyeteg lehetett, akivel a legrövidebb utazás is emlékezetes rémálommá válik.

Az Egyik lábam itt… Bryson 1990-es utazásának sajátos krónikája. Bryson már Angliában élt egy ideje, amikor úgy döntött, hogy Norvégiától Törökországig bejárja a kontinenst. Rengeteg kitérővel persze; ő az egyetlen ember, akiről tudom, hogy anélkül hagyta el Liechtensteint, hogy offshore céget alapított volna. Az 1990-es utazás krónikáját a húsz évvel korábbi kalandozások emlékképeivel vegyítette.

Bill Bryson

Európa akkor az egységesülés folyamatának elején járt. A határokon már könnyű volt átkelni, de még nyoma sem volt a közös valutának. Sőt, még Jugoszlávia is egyben volt, és Bryson még békében utazgatott azokon a tájakon, ahol 1-2 év múlva súlyos háborús bűnöket követnek majd el. Megnézte a szocializmusból jóformán ki sem lábalt Bulgáriát: igen, az átmenet mindenütt ilyen zavaros felfordulás volt.

Csalódni fog viszont az olvasó, ha arra számít, hogy Brysontól bármiféle hasznos tippet kapna. Az kiderül, hogy megnézett jónéhány múzeumot, de mesterien megállta, hogy akár egyetlen sort is vesztegessen arra, hol vannak ezek a múzeumok, mennyibe kerülnek a belépők és mikor vannak a szünnapok. És ettől a könyv csak jobb lett: nincs annál unalmasabb, mint amikor az útijegyzet szerzője azért ünnepli magát, mert eljutott Toscanába, és képes volt venni egy konzervnyi paradicsomot.

Látszólag még a helyiekkel sem került kapcsolatba, de ez sem hiányzik: Brysonnak nem kell beszélgetnie senkivel ahhoz, hogy önfeledten gúnyolódjon. Leginkább saját magán. Egyedül van, tudva, hogy az utazásnak nem a tudás vagy a megismerés a legfontosabb része. Hanem maga az utazás.

- emjé -

Bill Bryson: Egyik lábam itt… Utazások Európában, Akadémiai Kiadó, 2014, 291 oldal, 3800 Ft, fordította Pék Zoltán