2011 februárjában jelent meg Kemény István Búcsúlevél című verse a Holmi folyóiratban.  A versre számos lírai válasz született, a hagyományos versolvasók nagy számban osztották meg a közösségi oldalakon, így a szokásosnál jóval szélesebb közönséghez jutott el. A Kemény-vers sikere újra ráirányította a figyelmet a politikai költészetre: előbb az Élet és Irodalom hasábjain lehetett olvasni Bán Zoltán András és Radnóti Sándor levelezését 2011 novemberében, erre újabb és újabb válaszok érkeztek, a jelenségről való beszélgetésbe, vitába különböző világnézetet képviselő értelmezők csatlakoztak be nem csak a folyóiratok, lapok oldalain, hanem a kérdésnek szentelt eseményeken is. Másfél évvel a Kemény-vers publikálása, bő fél évvel az értelmezői vita elindulása után a mostani Könyvhétre jelenik meg a Magvetőnél egy kortárs közéleti versantológia, az Édes hazám. A kiadó szerkesztőjét, Turi Tímeát és a kötet válogatóját, Bárány Tibort többek között arról kérdeztük, hogy vajon a politikai költészet körüli hájp csak egy újabb fellángolás, vagy ezúttal időtálló lesz-e.

Radnóti Sándor az Élet és Irodalomban zajló vita zárásaként felvetette, érdemes volna megnézni azt is, mi történt a politikai költészet terén a rendszerváltozás óta eltelt bő két évtizedben. A Magvető Kiadó felkarolta az ötletet, és felkérte Bárány Tibor kritikust, filozófust, hogy válogasson verseket ebből az időszakból. Turi Tímea szerkesztő szerint a megjelent Édes hazám voltaképpen kitágítja az ötletet adó vita terét, mivel a könyv éppen azt mutatja meg, hogy a kezdőpontot nem Kemény István Búcsúlevele és az arra adott válaszversek jelentik, hanem a kortárs politikai költészet perspektívája ennél jóval szélesebb. És nagyon gyorsan épül tovább: az aktualitását, élénkségét jól mutatja az is, hogy a kötet szerkesztésének lezárása után két héttel jelent meg a kortárs közéleti költészet egy erős, hihetetlen olvasottságot, hatást generáló verse, Erdős Virág Most akkorja.

Bárány Tibor szerint a közéleti versek éppen arra mutatnak rá, hogy igenis lehetséges az értelmes párbeszéd a közbeszédben. „A politika túl fontos ahhoz, hogy hagyjuk, hogy kizárólag a politikusok nyelvén beszéljünk róla. Amikor olvastam, válogattam a verseket, egészen meghökkentett, milyen friss nyelven szólnak a politikai kérdésekről. A politikai közbeszéd manapság nem alkalmas arra, hogy közös ügyeinket megtárgyaljuk, mert ha két ember elkezd beszélgetni egymással, és menet közben kiderül, hogy eltérő a világnézetük, akkor azonnal Rákosi Mátyást és Szálasi Ferencet pillantják meg a másikban. Politikáról beszélgetve azt a nyelvet használjuk, amit a politikusoktól tanultunk el, értelmetlen, semmit nem jelentő szólamokat ismételgetünk. Ha viszont egy politikai költeményt olvasunk, még ha tőlünk távol álló világnézetűt is, már nem indulnak be az automatizmusok. Amikor ugyanis értelmezek egy verset, vagyis energiát fordítok a másik megértésére, nem hívhatom elő rutinból a szokásos szlogeneket, a »szemkilövetőt«, a »demokrácia felszámolóját«, »morális válságot«, hanem el kell gondolkoznom rajta, mit is mond a másik.”  

Az antológia versei nem csak az olvasóval, hanem egymással is párbeszédet kezdenek: a kötet anyagát ciklusokba szerkesztették, a blokkokban a kilencvenes évek versei keverednek a kétezres évekéivel és a legfrissebbekkel, más költészeteszmények, nyelvek, álláspontok találkoznak és ütköznek – Bárány Tibor hasonlata alapján éppen úgy, ahogyan a demokráciában egészen más beállítottságú, gondolkodású emberek működnek együtt.

A magyar közéleti költészetnek gazdag hagyománya van. Az antológia címét is adó „édes hazám” szókapcsolat már Balassi Bálintnál is előkerül, a 17. századtól pedig a költők egyre gyakrabban választják témául a politikai, közéleti problémákat. Automatikusan soroljuk ide Kölcseyt, Petőfit, Adyt, Petrit, a történelmi traumák hatására született verscímeket. Vajon a rendszerváltozás utáni politikai költészetben megfigyelhető-e valamelyik hagyomány markáns továbbélése vagy inkább új hangok születnek? „A klasszikus közösségi irodalomban a lírai én úgy tételeződik, mint a közösség egy reprezentatív képviselője, aki az Illyés Gyula-i értelemben még a vízszereléshez is ért. Ilyen vers az Édes hazámban nincs, de nem azért, mert kihagytam volna, hanem mert ez a leírás még az olyan – jobboldaliként elkönyvelt – szerzők műveire sem áll, mint Csoóri Sándor vagy Marsall László. Inkább azt mondhatjuk, hogy sokféle közösségelvű költészeti tradíció él ma Magyarországon, ezek mind megjelennek az Édes hazámban is” – válaszolta Bárány Tibor. Ehhez kapcsolódóan jegyezte meg Turi Tímea, hogy nem biztos, hogy be tudnánk azonosítani a kevésbé ismert verseket – nem csak a szerző, de a poétika és a világnézet szempontjából sem: sokkal több a hasonlóság ugyanis, mint gondolnánk.

Nem a gorombaság a probléma

Az Édes hazámat olvasva szembetűnően szelíd a kortárs politikai költészet a közbeszédhez képest. Persze vannak vadabb ciklusok (például a 2006 őszi utcai erőszakról, a szórvány magyarság ügyéről szólók), de a kötet egészét tekintve inkább azt érezni, hogy általános kérdésekről gondolkoznak a versek, nem érezni a jobb- és baloldali költők kiélezett vitáját, nincs anyázás. Az Édes hazám alapján egyértelműen megmutatkozik, hogy a mit jelent magyarnak lenni, mit jelent az, hogy van egy hazánk, hogyan viszonyulhatunk a szülőföldhöz kérdések politikai oldalakon átívelő, közös problémák – az édes hazám, ha más-más színezettel is, de állandó fordulata a kötetnek. „A vers személyes műfaj, és ha különböző versek arról beszélnek, hogy a személy és a közösség viszonya milyen lehet, azt nagyon hasonlóan tehetik. Az érdekesebb törésvonalak inkább abban figyelhetőek meg, hogy ez a versekben megszólaló személyesség hogyan viszonyul a szélesebb közösséghez, társasághoz, társadalomhoz” – emelte ki Turi Tímea. Bárány Tibor ehhez tette hozzá, hogy igazából a szelídséghez elég annyi, hogy a különböző lírai ének nem hazaárulózzák le vitapartnereiket: „A politikai közbeszéd elképesztően durva. Nem stilisztikai értelemben, tehát nem a gorombaság a probléma, hanem az, hogy a politikai vitákban nem vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy a vitapartnerünk ugyanannak a közösségnek a tagja, amelynek mi is. Nyugodtan le lehet őt hülyézni, lehet gorombaságokat vágni a fejéhez, de azt például nem mondhatjuk, hogy elárulja a hazát, hogy nem velünk egyenrangú tagja a közösségnek. A demokrácia körülményei között nem szabad kiutasítani vitapartnerünket a politikai térből. Ilyen verseket szerencsére nem is nagyon lehet írni, ezért a kötetbeli költői viták a hétköznapokban megszokotthoz képest valóban tompítottnak, kevésbé kiélezettnek tűnnek. De ha eljön az az idő, amikor bár lesznek durva viták, de a közéleti szereplők egymást partnerként kezelik, akkor majd erősebben konfliktusosnak érezzük ezt a kötetet is. A hazaszeretet kérdése a liberálist éppen annyira foglalkoztatja, mint a baloldalit vagy a konzervatívot. A ciklusokban nagyon érdekesen és nagy erővel kirajzolódnak a különbségek, de egy beszélgetés részeként, nem pedig élet-halál harcként.”

Bágyadtság után demonstráció

A közéleti líra 19. és 20. századi slágerdarabjai a nemzeti ünnepek megemlékezéseinek elmaradhatatlan szövegei, nem mondható tehát az, hogy tíz, tizenöt vagy akármennyi évvel ezelőtt nem használta volna a széles olvasóközönség, bár az ünnepélyes környezet miatt inkább örökségként, irodalomtörténeti kontextusban, mintsem egyfajta közbeszédként gondolunk rájuk. Az elmúlt pár évben azonban a versek a politikai demonstrációknak is fontos elemei lettek, a közösségi oldalakon egy-egy költemény több ezer emberhez, vagyis a szokásos olvasótábor tízszereséhez jut el, politikai szervezetek költőket választanak jelképüknek.

A kritikában az egyik legnagyobb sértés egy prózai műnek, ha azt mondják rá, publicisztikus. A verseknek ebből a szempontból megvan az az előnyük, hogyha bár olvasottak, közérthetőek is, a formai játék miatt könnyebb irodalomként rehabilitálni őket. A kétezres évek körül a verses közbeszéd terén érezhető csendesülés oka tehát inkább máshol keresendő. Turi Tímea szerint ez a bágyadtság erősen összefügg azzal is, hogy a politika szó devalválódott – erről persze legkevésbé a költők tehettek, de emiatt néha ma is alá kell húzni, hogy a vers esztétikai értéke nem csorbul, ha közéleti kontextusból, szempontból (is) olvassák. Bárány Tibor hozzátette, részben ezért is nem szerepel a politikai szó az Édes hazám borítóján, másrészt viszont a közéleti megjelölés alatt be tudtak válogatni nem tisztán (aktuál)politikai szövegeket is, amelyek inkább arról gondolkoznak, hogy mit jelentenek a családi gyökerek, hogyan alakítja az identitást az a környezet, amelyben felnövünk (például Kemény István Keresztény és közép című verse). „Sok tényező hat a politikai költészet ellen, például az érdeklődés változó intenzitása, a politikától való undor, és az a nézet, hogy az irodalomnak szent dolgokkal kell foglalkoznia, és a politika nem ilyen” – emelte ki a politikai költészet időszakos háttérbe szorulásának fő okait Bárány Tibor.

Turi Tímea a most tapasztalható élénkülés mögött az ország történetével egybevágó nemzedéki tapasztalatot is érez: „Azért is jó, hogy a versek válogatója harminc év körüli, mert a mi nemzedékünk vaksága szépen egybeesik a rendszerváltás utáni Magyarország vakságával. Akik úgy tanultuk, hogy a történelemkönyvek véget érnek a rendszerváltással, úgy érezhettük, hogy mi már a történelemkönyv utáni időben élünk, ahol ha bármi történik, az csak esetleges. Hirtelen viszont felismertük, hogy ez nem így van, hanem magunk is benne vagyunk a zajló történelemben. Kőrizs Imrének van egy verszárlata ebben a könyvben, egy Wittgenstein-parafrázis, hogy a viperának nincs jelentése, csak használata. Ennek a könyvnek is használata van elsősorban, nem jelentése.”

Ellentétek, de nem szekértáborok

A közéleti (vagy politikai) antológiák talán legnagyobb kihívása, hogy felejtse el a szekértáborokban való gondolkozást. Az Édes hazám ezt ügyesen elkerüli, egyik oldal vagy világnézet sem kap nagyobb hangsúlyt benne. „A válogatáskor megpróbáltam ennek elébe menni azzal is, hogy nincs névmutató, csak versmutató. Ha valaki mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy ez a kötet valójában valamelyik világnézetet vagy politikai ideológiát képviseli, és csupán mutatóba beválogattam néhány verset a »másik oldalról«, akkor kerüljön erőfeszítésébe kiszámolni, hogy pontosan hány Csoóri és hány Kovács András Ferenc és hány Parti Nagy mű kapott helyet a kötetben. A ciklusok címét olyan verssorok képezik, amelyek alapján elsőre nem teljesen egyértelmű, miről beszélgetnek a szövegek – ennek megfejtését bízzuk rá az olvasóra. Őszintén nem érdekel a szekértábor-logika, így nem is tudott szerepet játszani a válogatásban, de nem vagyunk naivak: a versek párbeszéde néha vita, így óhatatlanul is kirajzolódnak az ellentétek, a különböző álláspontok, de éppen a sokszínűség miatt a kötet meg is haladja a szekértáborosságot” – magyarázta Bárány Tibor.

Az Édes hazám antológia hangulatát adja vissza a borító is, ahogyan Turi Tímea fogalmazott, „a szikkadt édes anyaföldön átütő friss hajtások azért mégis reményteljesek. Ha kronológiája nincs is a kötetnek, története nagyon van. Engem idegesíteni szokott a regényolvasási kényszer, de egy idő után, ha egymás után olvassuk ezeket a verseket, akkor tényleg érezhető a drámaiságuk. Az például, hogy a különböző társadalmi csoportok hogyan látják, vagy éppen hogyan nem látják egymást. A versek gyakran arról tudósítanak, hogy hogyan lettünk vakok egymásra, hogyan lazulnak a társadalmi szolidaritás eresztékei – kérdés, hogy ezt a beszédképtelenséget fel tudja-e oldani a kötet által is láthatóvá tett költői párbeszéd. Ezért is lehet egyszerre pesszimista és optimista a könyv, a borító.”

A kötet verseinek színvonala nem egyenletes, nem kizárólag a „legszebb” politikai versek kerültek bele, hanem olyan gyengébb darabok is, amelyek a többi vers kontextusában megtalálják a helyüket, és ezzel inkább a politikai líra lehetőségeire, a költészet mint közbeszéd működésére mutatnak rá. Tény, hogy az interneten a politikai versek olvasottsága jóval meghaladja a költészetét általában – az Édes hazám antológia tulajdonképpen egy kísérlet is arra, hogy vajon a közéleti líra verskötetként is hasonlóan népszerű lehet-e. Ha igen, azzal a költészet egésze nyerhet: a nem versolvasó csoportok számára is kedvet hozhat a kortárs magyar lírához általában. Az Édes hazám verseire épülő Facebook-kampány is a versek használhatóságát hangsúlyozza: a közéleti eseményeket ábrázoló képekre applikált verssorok kicsiben mutatják meg, mit lehet kezdeni a kötettel, mi történik a különböző szempontok ütköztetésekor, hogyan és hányféleképpen értelmezhető a politika.

Interjúképek: Mudra László