Ha fogjuk Terézanyut, Carrie Bradshaw-t és Freud Dóráját, bedobjuk őket a képzeletbeli mixerünkbe, és megnyomjuk az indítógombot, akkor minden valószínűség szerint Czapáry Veronika első regényének hősét, Viktóriát kell, hogy megkapjuk. Ezt a húszas évei közepét humor és hisztéria határán egyensúlyozva, egyfajta tudatalatti tudatossággal megélő nőt, aki a visszajelzésektől függ. Viktória pszichológushoz jár haszontalan életvezetési tanácsokért, lerészegedik és betép, amikor csak tud, ok nélkül kiabál, és nem hajlandó dolgozni. Mégsem egy újabb olyan könyvet tarunk a kezünkben, amiben egy fiatal lány zúdítja ránk minden panaszát, olyan stílusban, hogy a végén nem csak az ő, de a saját hajunkat is kitépnénk.