Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Hol kezdjük olvasni Hermann Hessét?



Forrás: [origo]

Hermann Hessét lehet elborzadva félredobni, vagy nagyon szeretni. Kimunkált, precíz és mégis barokkosan tekergő soraiban el lehet mélyedni, és bele is lehet fulladni. Stílusa abszolút megismerhető, mondanivalója sosem könnyed, de nem is akar az lenni. Műveiben a protestáns nevelés hatása és a keleti kultúra szeretete mindig visszaköszön. Hesse írásainak középpontjában az útkereső ember áll, akivel bejáratja a mennyet és poklot, az egység megélésének reményében. A legolvasottabb német író, a hippinemzedék egyik idolja. 1946-ban Nobelt is kapott.

Tovább
0

Jobb lett volna férfinak születni



De ha már ez nem jött össze, próbáljunk meg szembenézni a nőiségünkkel. Ismerkedjünk meg a testünkkel. Először is a vaginánkkal. Beszéljünk róla. Aztán beszéljünk a testünkről, a nagy hasunkról, a kis mellünkről. Meddig vagyunk hajlandóak elmenni, hogy elérjük a vágyott tökéletességet? Gimnasztika vagy mellműtét? Bulimia vagy fogyókúra? És beszéljünk a kamaszlányokról is. Hogy hogyan élnek a világ különböző pontjain, milyen alaptalan és megalapozott félelmek gyötrik őket. A Nyitott Könyvműhely díszkötésben adta ki A vaginamonológok szerzőjének három könyvét, köztük a színházban is bemutatott mű eredeti vágatlan változatát is.

Tovább
0

A töritanárunk egy ufó! Mark Haddon titka



Mark Haddon gyerekeinek igazán nehéz dolguk lesz, mikor normális kamaszként, alkalomadtán apjuk fejéhez kívánják vágni, hogy a faternak fogalma sem lehet arról, min mennek keresztül. Az író papa ugyanis, minimum két saját kötet felmutatásával tudja majd cáfolni a vádakat. Persze ha Haddon valóban olyan jófej és őszinte, mint amilyennek A kutya különös esete az éjszakában és a nemrég megjelent Bumm! alapján elképzeljük, akkor könnyen lehet, hogy sosem kerül ehhez hasonló, szorult helyzetbe.

Tovább
0

Romantika, abált szalonna



Mi a mókusvíz és miért nem issza komoly székely ember? Mi köze van az erdélyi, szesszel fullasztott libának a 40 napig sötét kamrában konyakoztatott énekesmadárhoz (mely állítólag Francois Mitterrand kedvenc étele volt)? Vagy éppen hogy kerül Kézdiszentimrére a piros gumicsizma? Kéjes élvezetet nyújtana e titkok kifecsegése, mégsem tesszük. Annyit talán mégis elárulunk, hogy mindez kiderül Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című "posztmodern lányregényéből".

Tovább
0

Cenzúrázni készülnek a Huckleberry Finnt



Forrás: Thomas Edison

Mark Twain klasszikusa, a Huckleberry Finn hamarosan cenzúrázott verzióban jelenik meg az Egyesült Államokban: a rasszistának minősülő "nigger" szót rabszolgára (slave) cserélik, és más, kisebb változtatásokat is eszközölnek.

Tovább
0

Mit csináltak a nők a szocializmusban?



A traktoroslánytól az országgyűlési képviselőnőig, az 56-ban kivégzett forradalmárnőtől a panelban élő kismamáig: a szocializmus korszakának nő sorsai jelennek meg hét tanulmányban egy kötetben. Izgalmas témák jelennek meg a Kádár leányai című kötetben tudományos alapossággal feldolgozva, csak a nyelvezet nehezen emészthető.

Tovább
0

Dörzsöld meg a pöttyöt! 2010 legjobb könyvei



Megkértünk hét, az irodalommal hivatásszerűen foglalkozó embert, hogy válasszák ki az elmúlt év számukra legfontosabb könyveit. Íróemberek, irodalomkritikusok, kiadóvezetők, könyvesbolt-tulajdonosok foglalják össze számunkra 2010-et könyvcímek formájában. Sci-fi, gyerek, kortárs - ami belefér.

Tovább
0

2010 száz legjobb gyerekkönyve a Csodaceruza szerint



A Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat 47. számában listát tett közzé a tavalyi év száz legjobb mesekönyvéről, külön korcsoportokra bontva az ajánlott könyveket. A válogatás szerencsére a lap online verziójában is elérhető, lehet nézelődni a kiadványok között.

Tovább
0

Ki olvas 2011-ben több Murakamit?



Az újév a könyves bloggerek körében nemcsak az összegző listák, de a "reading challange"-k, vagyis olvasóversenyek kihirdetésének időszaka is. Most is egy csomó reading challange indult útjára, lehet jelentkezni minél több Stockie Stockhouse-regény, ingyenes e-könyv, gót regény, példaképül szolgáló főhősnővel rendelkező könyv stb. elolvasására. A legjobb és valószínűleg a legnagyobb érdeklődésre számot tartó ötlet viszont egy japánmániás könyvesbloggeré, aki Murakami Haruki Olvasóversenyt hirdetett meg. A szabályok nagyon lazák, akár egy könyvet is elég elolvasni a részvételhez. A regisztráláskor választani kell egy kategóriát attól függően, hogy hány Murakami-regény elolvasását vállalod 2011-ben (Hajime - egy könyv; Sheep Man - három; Toru - öt; Nakata - hét; Sumire - tíz vagy annál több; Super-frog - összes), de az év folyamán bármikor válthatsz egy másik kategóriára. Nemcsak saját bloggal, hanem tumblr-, vagy Facebook-oldallal is lehet regisztrálni. Eddig 313-an jelentkeztek.

UPDATE! Mint ahogy egy kedves kommentelőnk felhívta rá a figyelmünket, magyar olvasóverseny is létezik Csökkentsd a várólistádat címmel, itt az a lényeg, hogy mindenkinek a saját képzeletbeli "kötelező" olvasmányaiból (TBR, vagyis to be read) a következő 12 hónapban legalább tizenkettőt el kell olvasni. A magyar könyvesbloggerek nagyon aktívak, 267-en (!) jelentkeztek a játékra.

Tovább
0

Két nagypapa sopánkodik: Umberto Eco és Carriére beszélgetőskönyve



Azt gondolnánk, hogy két olyan széles látókörű, intelligens ember, mint a szemiotikus professzor-író Umberto Eco és a Bunuellel, Hanekével együtt forgatókönyveket író Jean-Claude Carriére korszerűen és bölcsen gondolkodnak a világról. De nem. Két nagypapa sopánkodik az adathordozók gyors elavulásán.

Tovább
0

A Da Vinci-kód minden idők legsikeresebb könyve



A Nielsen cég könyvkövető rendszere január első napján tette közzé a legjobban fogyó könyvek százas listáját. Eszerint minden idők legsikeresebb könyve Dan Brown A Da Vinci-kód-ja volt 4,5 millió eladott példánnyal, ezt J. K. Rowling első Harry Potter-könyve, a Harry Potter és a bölcsek köve követi 3,8 millió példánnyal - derült ki a Guardian összesítéséből. Vicces, mert az első tíz helyen Dan Brown és J. K. Rowling osztozkodik, csak a kilencedik helyre tudott bekúszni egy másik szerző: Stephenie Meyer, az Alkony-sorozat 2, 1 millió példányszámban eladott első könyvével.

Tovább
0

Martin Amis minden politikust elküld a búsba



Ki Oszama bin Laden kedvenc filozófusa? Melyik amerikai elnökre hasonlít leginkább Máhmúd Ahmadinezsad iráni államfő? Hogyan készült Tony Blair a hajléktalanlétre? Mindezekre, és számos még inkább húsbavágó kérdésre is választ kapunk Martin Amis angol író A második gép című könyvéből, melyben a World Trade Center elleni terrortámadással és annak világpolitikai következményeivel foglalkozó írásait gyűjtötte kötetbe. És amelyben jóformán minden politikust, akinek a nevével az évtized első felében tele voltak a híradók, nemes egyszerűséggel elküld a búsba. Emlékezetes irodalom, nem csak politológia szakos olvasóknak.

Tovább
0

Gyilkosságból ötös - az év krimijei



Sok jó krimi jelent meg az évben, nem egyszerű kiválasztani az öt legjobbat. A norvég Nesbo-nek két Hole-regénye is kijött idén, folytatódott a magyar krimi felélesztőjének, Kondor Vilmosnak második világháború éveiben játszódó magyar noir-sorozata, új könyve jelent meg a norvég krimikirálynő Karin Fossumnak, és megismerkedhettünk Kurt Wallander fiatalkori kalandjaival. De ha csak ötöt kell mondani közülük, mi ezeket választjuk. A legjobbak.

Tovább
0

Maga miért ragaszkodik azokhoz, akik a halálát akarták?



Konrád Györgyöt nem kell bemutatni. A látogatót, A cinkost vagy A városalapítót az is ismeri, aki nem is olvasta. És mindenki szembesült már politikai tevékenységével. Konrád György napjaink egyik legismertebb magyar írója külföldön, főleg Németországban. Azt talán kevesebben tudják, hogy filmekben is vállalt szerepet. Életművében mindig is nagyobb hangsúlyt kapott az esszé, mint a szépirodalom: új könyvében a zsidó létről gondolkodik.

Tovább
0

A szuperhősök és az aktuálpolitika kapcsolata: 2010 könyvei az [origo] véleményszerzői szerint



Történelmi tévhitek és Ozzy; szlovákiai magyarok 1938-ban és egy Pipogya nevű medve Budapesten; a számítógépes játékok aranykora és nyolcvanas évek európai politikája, valamint Afrika, ipari forradalom és matematika, továbbá hangoskönyv ügyintézés közben: az [origo] véleményoldala, a Komment.hu szerzői mesélnek kedvenc idei könyveikről, olvasási szokásaikról, nagy felfedezéseikről és bepótolandó feladatokról.

Tovább
0

Egy felfedezésre váró magyar író



Kertész Imre Nobel-díja óta közhely, hogy a külföld - főleg a németek - hamarabb fedezik fel a magyar írók értékeit, mint mi magunk. A másik példa erre Rubin Szilárd, akit a németek Scott Fitzgeraldhoz hasonlítgatnak, nálunk viszont meg kellett halnia ahhoz, hogy neve a köztudatba kerüljön. Az idén áprilisban elhunyt író most újra kiadott Csirkejáték című kisregényét olvastuk.

Tovább
0

Scott Pilgrim szintet lép és nyaral



Korábban már volt szó arról, hogy Scott Pilgrim, a "szőke herceg" modernizált története egyre sikeresebb hazánkban: bizonyítéknak ott van a képregény alapján készült, január 6-án mozikba kerülő film is. Ahhoz képest, hogy a főszereplőktől távol áll a szuperhősök tökéletessége, és a sztori is eléggé egysíkú, Bryan Lee O'Malley a legváltozatosabb eszközökkel le tudja kötni az olvasóit, hogy kíváncsiak legyenek a folytatásra. Elolvastuk a harmadik-negyedik részt is.

Tovább
0

Milyen könyvet vegyek karácsonyra?



Még mindig nem találtál jó ajándékot a fa alá? A könyv tuti siker, adunk is rögtön néhány ötletet, melyiket érdemes választani. Divatos vámpír-thriller, beszélgetőskönyv, ínyencreceptek, képregény - az idei karácsony slágerei.

Tovább
0

A fiú, aki lesöpri Harry Pottert



Kukába a Harry Potterekkel! Ideje elfelejteni a varázslókat, eldugni a kamu-varázspálcát és kidobni a mindenízű drazsé maradványait. Túl sok ideje zümmögtek a fejünkben a varázsigék ahhoz, hogy rájöjjünk: a mese csak mese marad, nekünk viszont hiteles és életképes történetre van szükségünk ahhoz, hogy igazán jól szórakozzunk. Több irodalmi díj után nálunk is megjelent az amerikai Patrick Ness trilógiájának első része. A Kés a Zajban könnyedén elsöpri azokat a sztereotípiákat, amiket egy ifjúsági regényhez szoktak társítani, és bebizonyítja, hogy a tizenéves Todd Hewitt hétköznapinak cseppet sem mondható, mégis reális problémáival nemcsak a fiatalokat tudja lekötni.

Tovább
0

A pénz meg a lucskos szex szaga



A Bors egyik újságírója lejegyzi a névtelenségbe burkolózó luxusprostituált vallomásait. Ennek alapján mindenki arra számít, végre bepillantást nyerhet egy eddig sosem látott, rejtélyes, érzéki és piszkos világba. Nem csoda, hogy a könyv szinte megjelenése óta az eladási listák élén áll. Nagy kár, hogy ehhez képest a Hamis gyönyör csak gyengécske regénykezdemény, amelyről alig hihető, hogy valódi történeten alapszik, viszont komoly gyerekbetegségekkel küzd.

Tovább
1

Mit olvasson a celeb a vadonban? - Interjú Lackfi János költővel



66 évvel Szerb Antal híres Száz vers című antológiája után a napokban került a könyvespolcokra Lackfi János azonos című válogatása. A költő a Helikon Kiadó kérésére vágott bele a feladatba, ami egy - a nagyközönséghez szóló, de a nehezebb hangvételű műveket sem mellőző - színes összeállítás elkészítése volt. Lackfi szerint Szerb Antal óta jócskán tágult a világköltészet, de azért pár verset megőrzött az előd válogatásából is. A versolvasási kedv lanyhulásáról panaszkodni évezredes közhely, csak fel kell fedezni azokat az értékes verseket, amelyek érthetők, és mai mondanivalóval is bírnak számunkra. Beszélgetés Lackfi János költővel, a most megjelent Száz vers című versantológia összeállítójával.

Tovább
0

Dagadt macska randalírozik Moszkvában: a legjobb irodalmi rajzfilmek



Egy ukrán stúdió most adta ki a 2012-re tervezett Mester és Margarita-rajzfilmjének elképesztően vicces előzetesét. Erről eszünkbe jutott, hogy milyen ritkán nyúlnak az animációs rendezők fajsúlyos szépirodalomhoz, pedig a rajzfilm már régóta nem csak gyerekműfaj. Sok a fantasy, pedig annak különösen örülnénk, ha az Ulyssest végre rajzfilm formájában tenné emészthetővé számunkra valaki. Addig pedig jöjjön hét kedvenc irodalmi alapozású rajzfilmünk.

Tovább
0

Cenzúrázzák az extrém mangát a japánok



Jövő nyártól "káros" felirat kerül azokra a mangákra és animékre Tokióban, amelyekben tizennyolc éven aluliak szerepelnek szexuális és egyéb extrém helyzetekben. A japán képregényesek a szólásszabadság megsértéséről és a japán kultúrexport korlátozásáról beszélnek, Tokió polgármestere szerint a döntés megszavazása bizonyítja a nemzet közös értékeit.

Tovább
0

Macskapisi az egresbokron: túlélőtippek borsznoboknak



Nehéz komolyan venni egy olyan borszótárt, melynek egyik szerzőjét David Lynch-nek, illusztrátorát pedig Ross MacDonaldnak hívják. Először valami viccet sejtettem, mondjuk pszichohorror-borszótárt, hardboiled-krimi-borszótárt, tvinpíkszes-borszótárt stb. De aztán kiderült: nincs vicc. Borsznobok szótára van.

Tovább
0

Magyar történelemtanárnő Leni Riefenstahl árnyékában



Olvasható női regénynek, fejlődésregénynek, szerelmes regénynek, kriminek, párhuzamos életrajznak, történelmi regénynek - sokrétű művel van dolgunk, ami azonban mégsem túlzsúfolt. Lovas Ildikó a Kijárat az Adriára és a Spanyol mennyasszony után újra helyet követel magának az éjjeliszekrényünkön: a nácik kedvenc rendezőnőjének, Leni Riefenstahlnak a monológjait szövi egybe egy általános iskolai történelemtanárnő életének eseményeivel. Leni és Léni regénye.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS