Emberi jogi aggályok miatt visszautasította a Magyar PEN Club által első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-díj nagydíját Lawrence Ferlinghetti amerikai költő - írta csütörtökön internetes kiadásában a Los Angeles Times amerikai napilap.

A 94. évében járó költőnek szeptember végén az öttagú nemzetközi zsűri egyhangúlag ítélte oda az 50 ezer euróval járó fődíjat, és azt tervezték, hogy kitüntetés amerikai lakóhelyén, San Franciscóban adják át, egészen pontosan az életében fontos szerepet játszó City Lights kiadó könyvesboltjában.

Ferlinghetti azonban az amerikai lap friss írása szerint levélben visszautasította a díjat, "miután tudomást szerzett arról, hogy azt részben a kormány finanszírozza". "Mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé, következésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik, nem tartom lehetségesnek, hogy az Egyesült Államokban elfogadjam a díjat" - idézett a lap a levélből.

Az 1919-ben New York államban született, majd Franciaországot és a második világháborút is megjárt Lawrence Ferlinghetti a beatnemzedék alkotója, leghíresebb versgyűjteménye a magyarra még le nem fordított A Coney Island of the Mind. Továbbá az általa alapított City Lights kiadónál jelent meg az ötvenes években szinte az egész amerikai beatirodalom - emelte ki Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke szeptemberben a döntést bejelentve.

A díj ötlete Szőcs Géza korábbi kultúráért felelős államtitkáré, a Magyar PEN Club elnökévé, aki januárban a díj alapítását azzal indokolta, hogy a költészet a világ valamennyi országában fokozatosan veszít népszerűségéből, ezért szükség van egy olyan elismerésre, amely a kimagasló költői teljesítményeket és életműveket jutalmazza. A Magyar PEN Club által februárban alapított Janus Pannonius-fődíjat olyan szerzőnek ítélik oda, akinek költői életműve illeszkedik az európai kultúra főáramába. A részben magán-, részben kormányzati forrásból finanszírozott költészeti nagydíjat azzal a szándékkal alapították, hogy "egyfajta költői Nobel-díj szerepét töltse be a világ irodalmi életében". A díjátadást minden évben Janus Pannonius születésnapjához, szeptember 29-hez közeli időpontban tervezik megtartani.

Kép: Christina Koci Hernandez / San Francisco Chronicle

(MTI)