Ma került boltokba a Harry Potter-széria világhírű írója, J. K. Rowing legújabb, ezúttal felnőtteknek szóló regénye, az Átmeneti üresedés (Gabo Kiadó) magyar kiadása. A regény az Egyesült Királyságban az előjegyzések és az első napi eladások alapján minden idők második legjobb nyitányát érte el (az első helyen Dan Brown Az elveszett jelkép című regénye áll). Angol nyelvterületen a megjelenést követő közel egy hónap alatt több mint egymillió példány fogyott a kötetből. A nagy sikerre való tekintettel a BBC sorozatot készít belőle, amelyet 2014-ben vetítenek majd.

J. K. Rowling legerősebb írói eszköze a grandiózus fantázia. A Harry Potterek suta párbeszédei alig tűntek fel a lenyűgöző díszletek, a változatos karakterek mellett. A varázslóiskola, a különös lények, a párhuzamos világ, a varázslóháború együttese és az újabb kötetekre való várakozás meghatározó élményt jelentett több millió tizenévesnek 1997-től 2007-ig. A Harry Potter-széria – ahogy idősödtek az első kötetek olvasói – egyre durvább lett, Rowlingon felnőtt egy olvasógeneráció, így a sorozat kétségkívül megágyazott  a most megjelent felnőtteknek szóló regénynek. 

Az Átmeneti üresedés nyomokban őriz valamit a Harry Potterekből: itt is szemben állnak egymással a különböző érdekcsoportok, és a görcsös érvényesülés, a hatalom iránti vágy végül komoly áldozatokat követel. A párhuzamos világokat egy csinos, macskaköves főterű konzervatív kisváros (Pagford) és a zajos, zűrös, terjeszkedő nagyváros (Yarvil) lepukkant lakótelepe adják. 

Rowling Dickens óta hagyományosan jól működő realista sablonokat, mintákat vesz át. Az olvasó szinte régi ismerősöknek érezheti az iszonyatosan kövér, helyi tekintélynek számító fűszerest és annak pletykás, nem túl eszes feleségét, az ambiciózus ügyvédet, aki észre sem veszi, hogy a felesége boldogtalan, az utcán felnövő, ápolatlan gyerekeket, a távolságtartó arisztokratákat. Az indulatok forrása mi más lenne, ha nem a rendezetlen tulajdonviszonyok: a tisztázatlan helyzetű lakótelep, a Pagford és Yarvil közti sávot elfoglaló Parlag, ami szervesen egyik városhoz sem tartozik. A pagfordi csemegepult mögül nézve itt él a társadalom szemete: a drogosok, munkanélküliek, kurvák, pitiáner bűnözők, mosdatlan gyerekek, agresszív kamaszok hordája, akiknek minden baja megoldódott volna, ha már születésükkor kivették volna a családjaikból és örökbe adták volna őket. A Parlag felől Pagford pedig a beképzelt, fölényes gazdagok földjének tűnik. 

Egy vasárnap este Barry Fairbrother pagfordi tanácsos, a Parlag védelmezője, holtan esik össze a golfklub küszöbén.  Hullája még ki sem hűlt, a kisváros máris felbolydul, újabb és újabb szereplők közti izgatott (és jól megírt) párbeszédek pörögnek a következő száz oldalon. Miles és Samantha Mollison, Howard és Shirley Mollison, Maureen, Colin és Tessa Wall, Ruth és Simon Price és még sokan mások próbálnak elsőként újabb információmorzsákhoz jutni. A párbeszédek útvesztőjében az olvasó számára lassan kezdenek felrajzolódni a fojtóan belterjes kisváros tanácsának erővonalai, az itt élők viszonyai. A kicsinyes helyi politikai csatározás a megüresedett hely betöltéséért pattanásig növeli a lappangó feszültséget, elindul a lavina, sorra derülnek ki olyan dolgok, amelyeket mindenki szívesebben titkolna. 

Egyre nyilvánvalóbb lesz, ahogy a regény mind mélyebbre hatol a szereplők titkaiba, néz be a nappalikba, gondosan elrejtett dobozokba, hogy a közösség összetartó ereje a más, a különböző, a nem ismert iránt érzett undor. Barry halála kaleidoszkópszerű mozgásokat indít be a mikrocivilizáció életében, amelyről a benne élők szeretnék azt hinni, hogy „ellenáll az országos hanyatlásnak”. A megkapargatott felszín alatt kiderül, hogy a különbözőség nem pusztán a provinciális politika, hanem a szülő-gyerek, férj-feleség, osztálytársak, üzletfelek, barátok, szerelmek relációiban is érvényesül. A tudatos távolságtartásból fakadó, végzetes félreértések miatt úgy érezni, Rowling társadalmi tablóját a gyűlölet szervezi. 

Izgalmasabb lett volna, ha a vaskos könyv a viktoriánus kor kerek egész történeteihez hasonlóan nem akart volna mindent elvarrni, ha az olvasóban maradhatott volna némi kétség a felől, kivel mi történik a katarzis után. A történet kellemesen unalmasan hömpölygő első fele rendesen túlírt. Rowling nem bízik eléggé a beszélő nevekben – csak egy példa: a jól fésült gyerekek réméről, Krystal Weedonról kiderül, hogy valójában egy csupaszív lány. Már az első fejezetek olvasásakor teljesen nyilvánvaló, mit akar megmutatni az Átmeneti üresedés társadalmi tablója. Bár a didaktikusság itt segít összerendezni a kusza szálakat, az utolsó fejezetekben a nyilvánvaló dolgok szájbarágása ront az összképen. Ki más, ha nem egy lázadó, konyhafilozofálásra mindig kész kamasz mondaná ki a nagy bölcsességet, miszerint az áldozatok „megfeneklettek a kétszínűségben meg a hazugságokban, és nem tetszett nekik, amikor lerántották róluk a leplet. Svábbogarak, amelyek iszkolnak a fény elől. Semmit nem tudnak az igazi életről.” Idegesítőek a költői képek, amelyek talán megbotránkoztatni, undort kelteni akarnak (pl. „a lába mellett használt koton csillog a fűben, mint egy óriás nyű selyemgubója”), de hatástalan, felesleges giccsként ékelődnek be a puritán tárgyilagossággal, szociografikusan leírt (és pont ezért erős) részekbe.

Az Átmeneti üresedés mindent összevetve érdekes metszet az angol kerületi és helyi tanácsok működéséről, egy belterjességtől szenvedő kisvárosról, a brit munkásosztály problémáiról. A módszer, ahogyan az elbeszélő felépíti ezt a mikrotársadalmat, a klasszikus angolszász krimik laboratóriumszerű hangulatát idézi, ahol minden jellegzetes karakter felvonul, hogy bezárják őket egy szűk térbe, a kulcsot eldobják, hogy az olvasó egészen addig kéjesen, kényelmesen szemlélhesse, mekkora marhákat, pszicho- és szociopatákat tereltek össze, amíg a titkok lassú felszínre törése empátiát nem vált ki belőle.

J. K. Rowling: Átmeneti üresedés, fordította Bihari György és Sóvágó Katalin, Gabo, 2012, 574 oldal, 3990 Ft