68 éves korában elhunyt Sue Townsend, az itthon is népszerű Adrian Mole történetek szerzője. Az első rész, A 13 és ¾ éves Adrian Mole naplója 1982-ben jelent meg, és további hét követte még. A szerencsétlen, pattanásos Adrian egyes szám első személyben mesélt a kamaszkor megpróbáltatásairól, a brit társadalom belső feszültségeiről, és olyan aktuális eseményekről, mint a Falkland-szigeteki háború. A könyvből előbb BBC-s rádiójáték, majd tévésorozat is készült, ezt vetítették is Magyarországon. A legutolsó rész 2009-ben jelent meg, ebben Adrian már majdnem negyven, van egy könyvesboltja, és a prosztatarákkal küzd.

Az egész életében Leicesterben élt Townsend gyári munkás szülők gyermeke volt, nyolcévesen tanult csak meg olvasni, az iskolát tizenötéves láncdohányosként hagyta ott, huszonkétévesen már három gyerek anyja volt. Régóta cukorbetegségben szenvedett, a kilencvenes években kezdte elveszíteni látását, 2001-ben teljesen megvakult. A betegség szövődményeként kialakult dialízise miatt 2009-ben egyik gyereke veséjét kapta meg, miután két évig hiába várt megfelelő donorra.

A halál egy sztrókot követően, otthonában érte, családja, és a brit komédiás világ gyászolja, szerethető, inspiráló és vicces emberként emlékeznek rá.

via Guardian