Egy New York-i rádióműsor, a Selected Short egy teljes estét szentelt 2013 irodalmi Nobel-díjasának, Alice Munrónak. Az esemény csúcspontja egy élő Google Hangout beszélgetés volt Munro és barátnője és pályatársa, Margaret Atwood között.

A folytatásban a teljes beszélgetést láthatjátok, ami nemcsak azért érdekes, mert egy újabb szép bizonyítéka a két kanadai író barátságának, hanem mert Munro, amióta megkapta a Nobel-díjat, szinte nem is adott interjút, nyilvánosan is ritkán jelenik meg, még a díjátadó ceremóniát is lemondta (itt írtunk róla hosszabban).

A beszélgetésben többek között szóba kerül, hogy mit olvas éppen Munro (ezt a könyvet a Nagy-tavakról); hogy miért és hogyan kötött ki a novellaírásnál; és az is, hogy mindketten azt szeretik, ha a karakterek nem egyértelműen jók vagy rosszak.

A beszélgetést néha technikai hanghibák zavarják, de nagyon kedves és vicces, ahogy a két író a nyilvánosság előtt társalog, és feltűnő, hogy a körülmények ellenére az intimitást is megőrizték.

A két író közös képe Margaret Atwood egyébként is remek Twitteréről jött.

via Huffpo