Az áprilisi Könyvfesztivál vendége lesz Amir Gutfreund, akinek A mi holokausztunk című, önéletrajzi ihletésű regénye erre az alkalomra jelenik meg az Európánál. Amir Gutfreund az izraeli Haifában született 1963-ban, alkalmazott matematikát tanult, majd a légierőben szolgált, ahonnan alezredesi rangban szerelt le. A mi holokausztunk volt az első regénye, és ezzel nyerte el a Jad Vasem (a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága) Buchman-díját. A magyar borítót nálunk láthatjátok először.

Az önéletrajzi elemekkel átszőtt regény arról szól, hogy az író és húga, Effi hogyan találkoztak gyerekkorukban a holokauszt kérdésével, és hogyan vált Amir a téma valóságos megszállottjává, hogyan kutatta a rejtőzködő múltat, míg annak minden borzalmas titka fel nem tárult előtte.

Holokauszt-túlélő szülők gyermekeiként, mivel kevés élő rokonuk volt, a „kompresszió törvénye” szerint környezetükből gyűjtöttek maguknak rokonokat, nagybácsikat, unokatestvéreket, nagyszülőket. Ezeknek a gyakran furcsa, bogaras, különc embereknek az volt a közös vonásuk, hogy egyikük sem beszélt a múltjáról, arról, hogy mi történt velük „odaát”, mondván, a gyerekek még nem elég idősek ahhoz, hogy megtudhassák a részleteket. Ők azért mindenféle ravaszkodással, makacsul kutatják a titkokat, és egy-egy mozzanatot sikerül is kinyomozniuk, de Amir csak később, amikor már elég idős, tudja összerakni a képet a végül megnyíló forrásokból.