A Paramount Pictures jogi úton próbálja megakadályozni, hogy megjelenjen egy nyárra tervezett újabb folytatása A keresztapának. A stúdió beperelte Mario Puzo fiát, az írói hagyaték kezelőjét, mert szerinte jogtalanul adott engedélyt a maffiacsalád történetének továbbírására. Ez lenne a harmadik utólagos könyvfolytatása Mario Puzo regényének. A Paramount azt állítja, amikor 1969-ben megvásárolta a jogot, hogy filmet forgathasson a regényből, azzal egyedüli és kizárólagos jogot szerzett arra, hogy bármilyen formában feldolgozza, továbbírja a sztorit. A Paramount azzal indokolja a jogi fellépést a harmadik könyv kiadása ellen, hogy csak meg akarja védeni A keresztapa-trilógia integritását és reputációját egy esetleges gyengébb – és jogtalan – folytatástól.

Három évvel Puzo halála után, 2002-ben a Paramount hozzájárult ahhoz, hogy egy folytatás készüljön A keresztapa-trilógiához. 2004-ben meg is jelent A keresztapa visszatér Mark Winegardnertől, ami aztán bestseller lett. Ezt követően – és már a stúdió beleegyezése nélkül – Winegardner kiadott még egy Corleone-történetet 2006-ban, A keresztapa bosszúját, de ez már nem váltott ki akkora érdeklődést. A Paramount szerint a 2006-os könyv ráadásul „elhomályosítja” az egész sorozatot, és a kiadó félrevezette az olvasókat, amikor úgy tüntette fel, mintha a stúdió is hozzájárult volna a megjelenéséhez. A tervezett harmadik könyv írója Ed Falco, a The Family Corleone állítólag egy Mario Puzo által írt kiadatlan forgatókönyvön alapul, amely Vito Corleone hatalomra kerüléséről szól.