Magyarországon úgy alakult, hogy Jonathan Franzen két nagy hatású regénye egy naptári évben jelent meg, miközben eredetileg a Javítások és a Szabadság publikálása között kilenc év telt el. Itthon azzal is borult a kronológia, hogy idén tavasszal a Szabadságot előbb olvashattuk, az Amerikában 2001-ben megjelent Javítások pedig végül a mostani karácsonyi könyvpiac húzócíme lett. Akárhogy is, a Javítások volt az a regény, amivel Franzen korábbi két könyve kritikai sikerei mellé a közönség elismerését is elnyerte, és pillanatok alatt díjnyertes, nemzetközi sztárírót csinált belőle.

A két könyvet két sokat emlegetett sztorival is be lehet mutatni: a Szabadság volt az, amelyiket Barack Obama már megjelenés előtt elolvashatta, a Javítások pedig az, amelyiket Oprah Winfrey beválasztotta híres könyves tévéműsorába, de Franzen becsmérlő megjegyzései miatt végül nem került sor a kötet megtárgyalására. Az író attól félt, hogy a jelenlét elriasztaná a férfiolvasókat, illetve intellektuális különbségeket is felvetett, évekkel később ez az epizód viszont már nem akadályozta meg abban, hogy a Szabadság diadalmenetének egyik állomásán kedélyesen elcsevegjen Oprah-val.

A távoli hírek itthon is felébreszthették a gyanút, hogy Franzen népszerűségében az erős marketing is szerepet játszik, de az az igazság, hogy a Szabadság olvasásakor végül kiderült (itt írtunk róla), Franzen tényleg nagyszerű író; nem számítottak a mindenkivel szívesen konfrontálódó író beszólásai, a világirodalmi bulvár, csak a nagyszerű, magával ragadó szöveg. A Javítások esetében viszont már nem mindentől tudjuk magunkat függetleníteni. Egyrészt az egyik elterjedt amerikai nézet szerint a 9/11 előtt egy héttel megjelent könyv megjósolta a WTC-merényletet követő évek általános társadalmi depresszióját, a hazai kiadás borítója pedig egyértelműen erre reflektál, másrészt a naprakész magyar olvasó nemrég még a Szabadság oldalait habzsolta, és így most a Javításokat olvasva nehezen tudja visszafogni az összehasonlítás reflexét.

Orgazmus karácsonykor

Mindkét könyv egy közép-nyugati, természetesen diszfunkcionális család életét mutatja be, egész életükön át dolgozó, megközelíthetetlenné váló pátriárkákkal, szenvedő háziasszonyokkal és gyerekekkel, akik túlzottan is igyekeznek elkerülni a szülők generációjának hibáit. Viszont amíg a Szabadság valódi cselekménye évtizedeket ölel át, addig a Javításokban ez az idő mindössze pár hónap, lényege pedig az, hogy egy család egy utolsó közös karácsonyt akar eltölteni. A nagy amerikai regényhez kliséízű történet tartozik tehát, de nem is ez a fontos, hanem az időben oda-vissza ugrálva megismert karakterek és a jelenetek kulisszái.

A Lambert család feje, Albert már nyugdíjas és egyre kevésbé tudja felvenni a harcot a Parkinson-kórral (a karaktert Franzen félig-meddig Alzheimer-kórban elhunyt édesapjáról mintázta), zsarnoki énje azonban még így is elég szenvedést okoz feleségének, Enidnek, akinek lassan a karácsony lesz a mindene, ahogy egy ponton meg is jegyzik, a karácsony olyan neki, mint a szex. Gyerekeik közül a legidősebb Gary, a bankár, akinek gyönyörű felesége van, és amennyire távol tartja magát szülei generációjának eszméitől, legalább annyira tiszteli is őket. Öccse, a családját legnagyobb erőfeszítéssel elkerülő Chip egyetemi karrier előtt állt, de egy diákjával folytatott rosszul végződött viszony következtében kirúgták, egyre mélyebbre süllyedt, alkalmi munkákból tartja el magát, és forgatókönyvén dolgozik, amely egy, az „Erzsébet-kori drámában kimutatható fallikus szorongásról” szóló monológgal indul. A legfiatalabb gyerek, Denise ismert séf, aki szakmai sikerei ellenére sem boldogul az életben, kapcsolataiban nemtől függetlenül házas emberekre pályázik (de legalább Budapest éttermeit is végigeszi). A Lambertek a Javítások több mint hatszáz oldalán keresztül harcolnak egymással, önmagukkal és persze a változó világgal, elnyomással és elfogadással, hogy végül karácsonykor szembenézzenek az igazsággal.

Nincsenek madarak

A Lambert család életének díszletei között megjelenik az egyetemi közeg (a Szabadságban ugyanezt diákszemmel látjuk, itt Chip a Konzumnarratívák című kurzus előadója); a pénzpiac és a gyógyszeripar világa; az elfeledett zsidó gyökerek (ez a Javításokban csak néhány mondatot, a Szabadságban már egy hosszabb, de nem meghatározó leágazást kapott); az elsorvadó közép-nyugati vasúthálózat; a felkapott éttermek, a vidéki bevásárlóközpontok és még az óceánjáró turistahajók miliője is.

Akik nem bírták a madarakat és a túlnépesedés vagy az ember által okozott környezeti károk sulykolását a Szabadságban, azok fellélegezhetnek: a Javításokban nyoma sincs ilyesminek, viszont a határon túli kalandokat nem ússzák meg, és Chip Lambert révén a függetlenségét épp (újra) elnyerő Litvániába is eljutnak. Ahogy Joey Berglund dél-amerikai epizódjai a Szabadságban, úgy a Javításokban is ezek a legkevésbé szükséges, avagy legfelületesebb részek, még akkor is, ha pompás hátteret biztosítanak az internet hatalmának kifigurázásához.

Itt nem egyszerűen "basznak"

A már-már újságírói nyelven íródott Szabadságban hosszú oldalak teltek el hasonlatok és metaforák nélkül. A Javításokban viszont szembetűnően több a költőiség, a regény elején megszólaló aggodalom riasztója egyből helyre tesz. A Javításokban többek között a szexet is másként ábrázolja Franzen, itt nem egyszerűen „basznak”, hanem a mellbimbó például „duzzadt málnaszem”, Denise pedig kiscicaként úgy játszik két mellel mint két púderpamaccsal.

Ami a valós cselekményt illeti, a Javítások kiszámíthatóbb a Szabadságnál, előre sejteni lehet, hogy mi hozza majd el a feloldozást a szereplők számára. Ez azonban nem vesz el a regény értékeiből, a nagyszerű portrék és a családi mikrokozmoszok pontos jellemzéseinek erejéből. A legjobban megrajzolt kép talán Gary és feleségének kapcsolata: egyszerre fájdalmas, szívszorongató és humoros – egymás ellen harcolva saját gyerekeiket is felhasználják, és ahogy egymás kínzásából irányt vált egy-egy párbeszédük, azt bármely szitkomíró megirigyelheti. Persze Albertet is mondhatnám, aki a Szabadság természetbe vágyó Walter Berglundjával ellentétben a házuk pincéjében keresi a nyugalmat, és ott alakítja ki egyre húgyszagúbb birodalmát. Leépüléseinek fázisait megrendítő nyomon követni, viszont az a jelenet, amelyben egy nagy szardarabbal beszélget hallucinációjában, talán meghaladta Franzen képességeit (volt egy szaros jelenet a Szabadságban is, az se sikerült túl jól, de hamarabb vége lett).

Melyik a jobb?

Vagy mert humortalanított és gördülékenyebb stílusa jobban tetszett, vagy mert sokkal mélyebbnek éreztem benne a szomorúságot, a Szabadságot jobb könyvnek találtam (és ha 9/11 és Franzen, akkor sokkal inkább az a jelenet maradt meg bennem, amikor a tragédia idején mindenki bezárkózott a szobájába, kivéve a megzavarodott Joeyt, aki a teljesen kihalt campuson mindenáron előadásra vadászott). Bármi is legyen az oka, a Szabadságnál úgy éreztem, minden oldal megérte a belefektetett energiát, a Javításoknál viszont támadtak kételyeim. Hogy mi lett volna, ha a Javításokat olvasom először, azt nem tudom, de talán jobb időrendben haladni, már csak azért is, mert az a generáció, amelyik a Javításokban még nem tud teljesen kikerülni a szülők hatása alól, a Szabadságban érik be annyira, hogy már kizárólag maga felel azért, hogyan cseszi szét saját és leszármazottainak életét.

Jonathan Franzen: Javítások (The Corrections)
Fordította: Bart István
632 oldal
Európa Könyvkiadó, 2012