A Pagony kiadó hamarosan megjelenő könyvéhez, a Végtelen spagettihez kapcsolódóan fotópályázatot hirdet. Olyan képek beérkezését várják, melyen együtt főz szülő és gyerek, hiszen ez az, amit Vrábel Krisztina könyve megtanít az olvasónak. 

A fotópályázat feltételei a következőek:

- a fénykép legalább egyik szereplője legyen 14 év alatti, és a szereplők egyenek, igyanak vagy főzzenek olyan lelkesedéssel, vagy olyan humorral és egyszerűen, ahogy Vrábel Kriszta is teszi!

− egy szülő legfeljebb 3 fényképpel pályázhat,

− a fotókat 2013. október 22. és november 7. között várjuk,

− a kiválasztott fotót a Pozsonyi Pagony Kiadó honlapjára, a http://www.pagony.hu/egyutt-eszunk- egyutt-fozunk kell feltölteni bejelentkezés/regisztráció után!

A feltöltött képek közül Vrábel Kriszta és a Pagony csapata választja ki a legviccesebbeket, legeredetibbeket, a nyeremény pedig egy-egy dedikált Végtelen Spagetti.

A díjátadóra pedig egy remek program keretében, a Mesemúeumban kerül sor. Ahol pogácsaverseny és interaktív múzeumi vezetések mellett a gyerekek megismerkedhetnek az igazi végtelen spagettivel is!

További részletek ide kattintva találhatóak.