A magyar történelem, mondavilág, kultúra remek táptalajt biztosít hazai képregénygyártás számára. Elég a még el sem készült Nyugat+Zombik körüli hájpra gondolni, ami pár hónapja tombolt az interneten. A 90-es évek Donald kacsa magazinjának olvasói már felnőttek, a 5Panels alkotócsapat pedig belevágott a lehetetlenbe, és színvonalas, eredeti, megfizethető füzetet kísérelt meg összerakni. Sikerrel.

Persze nem egyből pókemberi diadalútra kell gondolni, nem lesznek filmek és Lego-széria az EpicLine hőseiből - de a szűk piacot megcélzó képregény kihozza a helyzetből a maximumot, és egy-két hűtőmágnes vagy kulcstartó még készülhet is a jövőben.

A műfaj alapvetően folytatásokkal dolgozik, de itthon a nagy amerikai címek gyakran jelennek meg úgy, hogy a hónapokon átívelő történeteket egy kötetbe passzírozva adják ki. Inkább megveszi így a közönség: egyrészt kerekebb élményt kap az olvasó, másrészt kényelmesebb egyben kicsengetni a párezer forintot, mint hosszú heteket várni, és folyamatosan vásárolni a különböző füzeteket.

Az EpicLine-ban viszont nem egy történetet követhetünk végig, hanem többet: minden részben két történet folytatódik. Alapvetően jó az ötlet, mert egy összegért több tartalmat kapunk hosszútávon, de megvan az a negatívuma is a dolognak, hogy aki csak egy-két címre kíváncsi, az találhat majd olyan számot, amire nincs szüksége. Apropó ár: a 690 Ft teljesen korrekt egy ilyen fomátumú és minőségű kötetért, noha biztos van, aki kevésli az oldalszámot ezért az összegért.

Maguk a történetek elég széles közönséget lefednek - már amennyire egy képregénymagazin olvasórétege szélesnek tekinthető -, de túlságosan komolykodó munkákat ne várjunk: az egész füzet gyerekek számára is emészthető.

Az alaphangulatával és nyelvhasználatával egyből elbűvöl az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódó Fekete Holló kalandja. Az álarcos igazságtevő aki a tehetetlen rendőrség helyett agyonvágja a budai bűnbandát egyszerre idézi a Batmant, Zorrót és a Tenkes kapitányát. Kevés menőbb dolog van, mint egy maszkos hős a Tabánban.

A Gor Láncai talán a legkomolyabb a sorozatok közül, vérbeli fantasy, sámánizmus, lélekállat, fosztogatás, nekromancia. Talán ez utóbbit leszámítva az egész a honfoglalás korabeli magyarokat idézi, ráadásul a látványvilág is kiemelkedően lenyűgöző - pedig az összes többi történethez kiemelkedő rajzok és színek párosulnak.

A Szekerce és Szemerce már inkább az érett középkor világát idézi, a legkisebb fiú elindul szerencsét próbálni tematikával dolgozik, és mind történetében, mind képeiben könnyedebb, lazább mint az előző sorozatok. Ráadásul az egyébként dinamikus történet tele van olyan kikacsintásokkal, amiknél a figyelmetlenebb olvasó észre sem veszi, hogy nem csupán a történet része, hanem cinikus odaszólás.

A Busók a legérdekesebb eleme az EpicLine-nak, egyrészt a farsangi figurákat őserőkkel felszerelt csetlő-botló hősökké alakítani zseniális húzás már alapból. Ráadásul pár rész után a főszereplők átkerülnek a mai magyar valóságba, ahol a gonosz megavállalat próbálja kikészíteni a világot, rögtön urban fantasyvé válik a történet, cyberpunk elemekkel fűszerezve. És habár mindkét műfajra a komorság a jellemző, a Busók mégis nagyon könnyed marad. Hogy ezek után hogy kerül a sztoriban egy észak-amerikai mondavilágban szereplő vendigó? Nálam bölcsészebbek akár kőkemény kapitalizmuskritikát is láthatnak a dologba.

Mindegyik sztoriban van valami egyedi varázs, valami kis magyaros íz, amitől az egész kötet nagyon nagyon szerethetővé válik. Sámánok, magácskázás, vagy csak a nagyon finom, nagyon elegáns társadalomkritika, amivel a mai magyar valóságot jellemzi a mű. És ez az, ami miatt az EpicLine jó lesz, és nem átlagos. Pedig néha lassú, máskor nehézkes a történetvezetés, és az egyébként magas színvonalú rajzok sem mindig tetszhetnek mindenkinek. Ez a képregény magyarabb, mint az elmúlt 24 évben bármi. Az EpicLine a mienk.

Boros András