örkény telefonfülke

„A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.” 
(Örkény István: Ballada a költészet hatalmáról)

Oberfrank Pál színész éppen az Egyperceseket olvasta otthonában, Nagykovácsiban, amikor felötlött benne, miért is ne kelhetne életre Örkény egyik egypercesének főszereplője, a telefonfülke? Az elképzelést tett követte, ezért szombattól a Ballada a költészet hatalmáról című mű főhőse, egy telefonfülke áll a novella helyszínén, a mai remeteszőlősi turistaút mellett. A gesztust az emlékhely létrehozói az Örkény-centenáriumi programsorozat zárásának tekintik.

Egész szép kis tömeg gyűlt össze a leendő (egyelőre épülő) remeteszőlősi polgármesteri hivatal, a leendő (egyelőre épülő) játszótér és a leendő virágos rét (egyelőre kopár – mint a polgármestertől megtudtuk, tegnap disznók túrták össze a talajt, hogy vadak vagy háziasítottak, nem derült ki) körül. Jelen volt a faluvezetés, az Örkény-család, az író harmadik felesége, Radnóti Zsuzsa, Halász János kulturális államtitkár, Szathmáry Gergely polgármester. Persze csak azután alakulhatott ki belőlük ez a kisebbfajta tömeg, hogy átjutottak a láthatósági mellénnyel gazdagon felszerelt féltucatnyi rendőr gyűrűjén, akik az eseményt biztosították.

Aztán jött mindenféle beszéd: egyebek mellett Oberfrank Pál ötletgazda, Szathmáry Gergely polgármester illetve az eseményen bajor vadászöltöny hangulatú átmeneti kabátban megjelent Halász János államtitkár szólt az egybegyűltekhez; és bár volt, akinek beszéde nem szűkölködött a nehézkes metaforákban, a végeredményben egész frappánsra sikerült megnyitó üdítően mentes volt a jelenkori áthallásoktól. És még maga a mű is felcsendült Hegedűs D. Géza tolmácsolásában.

örkény telefonfülke

A család nevében Örkény Antal, az író szociológus fia szólt. Amellett, hogy elmondta, hogy ez a „centenáriumi év legméltóbb befejezése”, afelől is megnyugtatta az egybegyűlteket, hogy a projekt „közvetíti Örkény István humorát” – és a háta mögött látható konténerekre bökött, mondván, hogy elég kevés az olyan önkormányzat, ahol előbb lesz kész egy emlékmű, mint a polgármesteri hivatal. Megjegyzését nevetés fogadta. (Remeteszőlős fiatal település, 2002-ben vált ki Nagykovácsiból.)

Majd leleplezték a korhű, hetvenes éveket idéző telefonfülkét. A lényege, hogy amint az ember felemeli a kagylót, működésbe lép az ún. véletlenszerű hanglejátszó egység, mely 15 egyperces novellát tartalmaz ismert színészek tolmácsolásában, körülbelül három-három percben. A fülke bejáratán Örkény életnagyságú portréja, használati utasítás, a fülke oldalán az író életrajza látható. Másik oldalán olvasható a Ballada a költészet hatalmáról.

örkény telefonfülke

A polgármester szerint az egyperces születésének idején, 1956-ban itt egy szántóföld állt. Kérdésünkre, hogy akkor most miért nem inkább egy, a műben leírt fákkal körbevett virágos rétre helyezték a fülkét, azt mondta, hogy biztonsági szempontokat is figyelembe kellett venniük, és ide majd pont rálátnak a jelenleg épülő polgármesteri hivatalból. Illetve megígérte, hogy nyárra lesznek körülötte virágok.

Akitől pedig nem idegen az örkényi groteszk, búcsúzóul mindenképp hallgassa meg a köztévé kitűnő beharangozóját, ahol szegény rózsaszínruhás hölgy kezébe minden bizonnyal olyan papírt adtak, amiről lemaradtak az ékezetek: így lett nála Remeteszőlősből Remeteszolos.

Fotók: Tuba Zoltán [origo]