Árverésre bocsátják május közepén Párizsban Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regénye egy korai piszkozatának két oldalát, amelyet két hónapja fedeztek fel egy párizsi gyűjtőnél.

A 17. és a 19. fejezet egy-egy részletéről van szó, amelyekben a kis herceg hat bolygót bejárva megérkezik a hetedikre, a Földre – közölte a május 16-i árveréssel megbízott Artcurial francia aukciósház. A megtalált és most eladásra kínált kézirat nem a végleges, nyomdába került változat, mert olyan részletek, megfogalmazások szerepelnek benne – a szerző megjegyzései mellett –, amelyek módosítva vagy egyáltalán nem kerültek be a kiadott könyvbe. Még nem szerepel benne például az a sokat idézett sor sem, amely szerint „jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”.

Szakértők szerint az előkerült oldalak jóval a könyv publikálása előtt, valószínűleg 1941-ben keletkeztek. Olivier Devers Saint-Exupéry-szakértő szerint az újonnan megismert piszkozatrészletek értékes új adalékokkal szolgálhatnak a könyv megértéséhez, megerősítik például, hogy a regény háborúellenes célzattal íródott.

Az Artcurial 40-50 ezer euró (11-14 millió forint) közötti áron remél vevőt találni a most előkerült Saint-Exupéry-kéziratra. A lapokat nagy felbontásban lehet böngészni az aukciós ház honlapján.

A kis herceg – a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott regénye – kéziratának végleges, géppel írt változatát a publikálás helyén, New Yorkban, a Pierpont Morgan Libraryban őrzik.  Antoine de Saint-Exupéry (1900–1944) legismertebb regénye 1943-ban jelent meg. (MTI)