Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Miért beteg a magyar?



Beteg a magyar gazdaság és társadalom, ezt régóta tapasztaljuk és tudjuk is, ha máshonnan nem, hát a mutatókból és a felmérésekből. A gazdaságról szóló adatok lehangolóak, recesszióban vagyunk, nincs beruházás, magas az infláció. A társadalmi közeg sem éppen szívderítő: a bizalmatlanság, a zártság, a korrupció, az együttműködésre való képtelenség jellemző, miként az értékvizsgálatokból kirajzolódik. Igaz, legalább a költségvetés hiányát sikerült az elmúlt évtized legalacsonyabb szintjére szorítani, mind GDP-arányosan, mind pedig nominálisan. De, amint azt A bizalmatlanság hálójában - A magyar beteg című kötet szerzői - három közgazdász és három jogász - meggyőzően mutatják be, ez még kevés lesz a felzárkózáshoz.

Tovább
3

A népmeséktől az irodalmi alvilágig



Robert Darnton amerikai kultúrtörténész neve ismerősen csenghet a hazai olvasóknak, hiszen a Lúdanyó meséi és A nagy macskamészárlás című tanulmányai már 1987-ben megjelentek egy rövid és manapság már rendkívül nehezen hozzáférhető kötetben az Akadémiai Kiadónál. A 2010-es kiadás szerencsére tartalmazza a fent említett két szöveget is, amelyek mára a kulturális antropológia ihlette történetírás alapszövegeivé váltak Magyarországon is. A Lúdanyó és más tanulmányok második fele Darnton munkásságának egy másik oldalából ad ízelítőt, hiszen négy, a könyvterjesztés, írás, olvasás témakörében megjelent cikket is tartalmaz.

Tovább
1

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS