Tar Sándor (Oláh Tibor, 1996)

A hetvenes években még alig publikált, a kilencvenes években már ünnepelték. Tar Sándoré volt az első kirobbant ügynökbotrány, több kritikát kapott amiatt, hogy lejáratja a munkásokat, mégis van, aki szerint ő az egyetlen valóban baloldali írónk. Életében sokszorosan élte meg a kitaszítottságot: író volt a munkások között, munkás az írók között, munkanélkülisége és besúgó múltja miatt pedig a legkülönbözőbb természetű perifériákra szorult.

A személyes élmények ismeretében nem meglepő, hogy az írót az embertelenség, az életből való kiszorulás világa érdekelte. A szocializmus beváltatlan ígéreteiről, a rendszerváltozás kevésbé szép hozományáról olvashatunk Tar Sándornál. A társadalom perifériáján élőkről mintázza szereplőit: alakjai képtelenek változtatni a sorsukon, megrekednek a nyomorban, a betegségben, valamilyen függőségben, a kilátástalanság pedig felerősíti az ösztönök szerepét, az emberek állati énjét.