Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Csodafegyver nyomában az Adrián



Folytatódik Baráth Katalin békebeli krimije, de ami az első részben még szeretnivaló bájos allűr volt, most parodisztikus modorosság. Legjobban az első könyvben főszerepet játszó alföldi kisváros-hangulat hiányzik, kárpótlásul viszont kapunk nemzetközi konfliktust és csodafegyvert. A türkizkék hegedűt olvastuk.

Tovább
0

Több mint retro, kevesebb mint korrajz



Egy szociológus regényt ír az általa jól ismert korról - ráadásul ez a kor a 60-as évek: a Bambi, a táskarádió és a pöttyös szoknya kora. A Csupasz nyulakban elfért volna több szociológia, de alapvetően elgondolkodtató, igényes szórakoztató irodalom, amely a korszak egyik alapproblémájával, a nők helyzetével foglalkozik egy leányanya és éltanuló húga sorsán keresztül.

Tovább
0

Kötelező olvasmány minden magyarnak



Spiró György Kémjelentés című új novelláskötete hajszálpontos látlelet a mai magyar társadalom közérzetéről. A kortárs magyar írókra nem jellemző, hogy szeretnének a jelen problémáiról írni. Spiró megtette, fontos szövegek születtek.

Tovább
0

A sorbanállás pszichológiája Spiró szerint



A Magvető Kiadó kirakott a honlapjára egyet Spiró György Kémjelentés című, Könyvhétre megjelenő kötetének novellái közül. A Milyenek a csehek (meg a magyarok meg a lengyelek)? című rövidke és frappáns írás azt hasonlítja össze, hogyan viselkednének a címbeli három nemzet tagjai, ha az orvosi rendelőben egy lány előre engedne egy idős nénit a sorban. Spiró szerint a csehek a legvidámabbak. A novella itt olvasható! (Vigyázat, pdf.)

Tovább
0

Krasznahorkai László: A Bibliának is rossz a marketingje



Fotó: Mudra László [origo]

Ha azt gondolta valaki, hogy Krasznahorkai László, Tarr Béla állandó alkotótársa egy búskomor, pesszimista remete, aki állandóan világégésről fantáziál, ráadásul hosszú mondatokban, az most ezt elfelejtheti. Egy derűs ember beszélt nekünk a kínai bevásárlóközpontokról, divatos rockkoncertekről és a bulvármédia filozófiájáról. Kitárgyaltuk, hogy rossz a marketingje, hogy David Byrne-nel a konyhában zenélgettek, és hogy az irodalom helyett nemsokára gondolkodunk. Közben elfogyasztottunk némi szusit is. Nemrég került a mozikba Krasznahorkai László egy korábbi szövegére alapozó, A torinói ló című film, ennek ürügyén ültünk le beszélgetni, de az író szerint ő már Tarr Béláról mindent elmondott.

Tovább
0

Öröklét szívószállal



Lackfi János termékeny íróember, de tőle is meglepő, hogy a Könyvfesztiválra két könyvvel is előrukkol: az egyik novellákat, a másik verseket tartalmaz. Mivel az utóbbi időben Lackfi inkább a gyerekolvasókra koncentrált, felnőtteknek szóló két új könyvére nagyon kíváncsiak voltunk. Nem csalódtunk. Ha valakinek bizonygatni kéne, hogy van szórakoztató modern magyar vers, Lackfit mutogatnánk neki vitrinben. Külön öröm, hogy mindkét könyvnek csodaszép a borítója, jó kézbe fogni őket.

Tovább
0

A költészettel lehet a legjobban csajozni



Fiatal filmesek saját pénzből csináltak dokumentumfilmet, amelyben 44 költő beszél arról, miért lehet értelme 2011-ben is az irodalomnak. A dokumentumfilm párjaként készül egy rövidfilm is Trill Zsolt és Petrik Andrea szereplésével. A rendező szerint izgalmas problémákat piszkáltak meg, az anyag "ütni fog". A két film április 11-én, a költészet napján debütál a neten.

Tovább
0

Dugdossák a magyar írókat az olvasók elől



Négy népszerű magyar író tárcanovellái jelentek meg közös kötetben különösebb felhajtás nélkül, szinte titokban az Alexandra gondozásában. A kiadó úgy rejtegeti a könyvet, mintha szégyellni kellene: a borító messziről üzeni: "hozzám ne nyúlj", bemutató nem volt, és a kiadvány a megjelenés után azonnal a leértékelt áruk közé került. Pedig Dragomán György, Háy János, Parti Nagy Lajos és Tóth Krisztina olyan nevek, amikről azt gondolnánk, külön-külön is elvisznek a hátukon egy kötetet. Vagy mégsem?

Tovább
0

Száz év fejremegés



Egy elfuserált meleg pap, egy felszarvazott vasutas, a fővárosban kudarcot valló állványozómunkás és a mai Budapesten helyét kereső hivatalnok - ők a főszereplői Grecsó Krisztián most megjelent Mellettem elférsz című regényének. Saját családja, három generáció. A regény mélyre megy, érződik; kár, hogy a családi mítoszokból nem nő ki mitológia. Most is bele lehet kábulni Grecsó mondataiba és történeteibe, de a könyv igazi erénye, hogy olvasás közben eszedbe jut, vajon a te nagyapád hogyan ismerkedett meg a nagymamáddal.

Tovább
0

"A nagymama receptesfüzetén keresztül lehet a hazát szeretni" - interjú Grecsó Krisztián íróval



Fotó: Magócsi Márton [origo]

A harmincas írógeneráció egyik sikertörténete az övé. Versekről nyergelt át prózára, ahol láthatóan azóta is elemében érzi magát. A helyi anekdotákat feldolgozó Pletykaanyu botrányt keltő novellái után megbízhatóan jönnek sorba a regények. Mellettem elférsz címmel most került a boltok polcaira a harmadik, melyben Grecsó Krisztián saját családi titkairól lebbenti fel a fátylat: a titkolt melegszerelem csak az egyik az elmesélt komor férfisorsok közül. Grecsóval a regény egyik helyszínén, a Komédiás kávéházban beszélgettünk a családi mítoszok fontosságáról, Trianonról, hazáról, és arról, hova jár kocsmázni. Az író egyúttal megnyugtat mindenkit, nem jár kurvázni a Thököly útra.

Tovább
0

Trianon-drámát írt Csurka István



Forrás: MTI/Földi Imre

A MIÉP alapító tagja és elnöke, Csurka István József Attila-díjas drámaíró két évtized után új darabot írt, amely a trianoni béketárgyalások különtermeibe kalauzol. A cím - A hatodik koporsó - arra az üres koporsóra utal, amelyet Nagy Imre 1989-es újratemetésén az 1956-os forradalom és az utána következő megtorlások során elhunyt névtelen áldozatokra emlékezve állítottak fel, és amely Csurka darabjában a fantasztikus időutazás közlekedési eszközéül szolgál. A dráma a MIÉP Magyar Fórum című hetilapjának irodalmi különszámában jelent meg.

Tovább
0

Éljen Horger Antal úr!



A magyar költőknél már hagyomány, hogy krisztusi korba érve (vagy utána), újraírják József Attila Születésnapomra című versét, a különleges ritmusú versformát használva az önironikus számvetésre. Varró Dani a Bús, Piros Vödör nevében egyszer már kesergett a sors gyötrelmein ezt a formát használva, de a múlt heti Élet és Irodalomban a saját, személyes Születésnapomra-verse is megjelent, a tőle megszokott vicces és hajmeresztő rímekkel. Ennek örömére gyorsan összeszedtük a legjobb Születésnapomra-parafrázisokat, hogy egyben lássuk, mire képes a nyelv, a rím meg a költő. Éljen Horger Antal úr.

Tovább
0

"Éjszakára verseibe takaródzik" - elhunyt Rába György



Hosszú betegség után, életének évében 2011. január 29-én elhunyt Rába György Kossuth-díjas költő.

Tovább
0

Dörzsöld meg a pöttyöt! 2010 legjobb könyvei



Megkértünk hét, az irodalommal hivatásszerűen foglalkozó embert, hogy válasszák ki az elmúlt év számukra legfontosabb könyveit. Íróemberek, irodalomkritikusok, kiadóvezetők, könyvesbolt-tulajdonosok foglalják össze számunkra 2010-et könyvcímek formájában. Sci-fi, gyerek, kortárs - ami belefér.

Tovább
0

Maga miért ragaszkodik azokhoz, akik a halálát akarták?



Konrád Györgyöt nem kell bemutatni. A látogatót, A cinkost vagy A városalapítót az is ismeri, aki nem is olvasta. És mindenki szembesült már politikai tevékenységével. Konrád György napjaink egyik legismertebb magyar írója külföldön, főleg Németországban. Azt talán kevesebben tudják, hogy filmekben is vállalt szerepet. Életművében mindig is nagyobb hangsúlyt kapott az esszé, mint a szépirodalom: új könyvében a zsidó létről gondolkodik.

Tovább
0

Egy felfedezésre váró magyar író



Kertész Imre Nobel-díja óta közhely, hogy a külföld - főleg a németek - hamarabb fedezik fel a magyar írók értékeit, mint mi magunk. A másik példa erre Rubin Szilárd, akit a németek Scott Fitzgeraldhoz hasonlítgatnak, nálunk viszont meg kellett halnia ahhoz, hogy neve a köztudatba kerüljön. Az idén áprilisban elhunyt író most újra kiadott Csirkejáték című kisregényét olvastuk.

Tovább
0

Mit olvasson a celeb a vadonban? - Interjú Lackfi János költővel



66 évvel Szerb Antal híres Száz vers című antológiája után a napokban került a könyvespolcokra Lackfi János azonos című válogatása. A költő a Helikon Kiadó kérésére vágott bele a feladatba, ami egy - a nagyközönséghez szóló, de a nehezebb hangvételű műveket sem mellőző - színes összeállítás elkészítése volt. Lackfi szerint Szerb Antal óta jócskán tágult a világköltészet, de azért pár verset megőrzött az előd válogatásából is. A versolvasási kedv lanyhulásáról panaszkodni évezredes közhely, csak fel kell fedezni azokat az értékes verseket, amelyek érthetők, és mai mondanivalóval is bírnak számunkra. Beszélgetés Lackfi János költővel, a most megjelent Száz vers című versantológia összeállítójával.

Tovább
0

Magyar történelemtanárnő Leni Riefenstahl árnyékában



Olvasható női regénynek, fejlődésregénynek, szerelmes regénynek, kriminek, párhuzamos életrajznak, történelmi regénynek - sokrétű művel van dolgunk, ami azonban mégsem túlzsúfolt. Lovas Ildikó a Kijárat az Adriára és a Spanyol mennyasszony után újra helyet követel magának az éjjeliszekrényünkön: a nácik kedvenc rendezőnőjének, Leni Riefenstahlnak a monológjait szövi egybe egy általános iskolai történelemtanárnő életének eseményeivel. Leni és Léni regénye.

Tovább
0

E-könyvet karácsonyra



Akár valaki még csak gondolkozik, hogy érdemes-e e-könyv olvasót vennie, akár már döntött arról, hogy beszerez egyet (vagy már be is szerezte korábban), jól jöhet az ünnepek előtt egy gyors e-könyv körkép. Kutakodtunk egy kicsit az e-könyvesboltokban, mit és mennyiért lehet vásárolni. A helyzet nem túl rózsás, de kis erőfeszítéssel össze lehet rakni egy tisztességes karácsonyi csomagot villanykönyvekből is. Sőt, kincsekre is bukkantunk kutakodás közben.

Tovább
0

Vámos Miklós kalózokról és dinókról



Vámos Miklós A csillagok világa című új könyvében Virág Pál középkorú tengerjogász bőrébe bújik, akinek legfőbb ismertetőjegye, hogy állandóan mesél. Világnézetét és tudását, mint trezorba, úgy zárja mesékbe, hogy így adja át fiainak. Mesél az óbudai plüssállatkagyárról, Pompejiről és az időmértékes verselésről, Julius Caesarról és a kalózokról, Gulliverről és Steven Spielberg dinoszauruszairól - közben pedig az ő életét is megismerjük minden felnőtt gondjával és nehézségével együtt. A történetek meg(rajz)filmesítésért kiáltanak, de míg az megszületik, sok jó sztorit zsákmányolhatunk saját gyermekeink számára.

Tovább
0

Titánok harca: Bárdos vs Frei



Idén a magyar televíziózás két emblematikus, képernyőről lekerült figurája fogott regényírásba. Bárdos András zűrzavaros utópiába csomagolta hírolvasóként eddig lenyelt véleményét, Frei Tamás az európai olajpolitika közegében játszódó amerikai stílusú thrillerrel próbálkozott. Kinek hogy sikerült a pályamódosítás? Kell-e, hogy kínos legyen, ha egy tévés regényt ír? Mi is meglepődtünk, mert kiderült, nem feltétlenül. Bárdos tavasszal megjelent Ítélet című könyve után most kerül a polcokra Frei Tamás A megmentője. Két kritika.

Tovább
0

Szilasi László kapta a Rotary irodalmi díjat



Szilasi László Szentek hárfája című agyafúrt krimije nyerte idén a Rotary irodalmi díjat. A másik két jelölt Ferencz Győző Szakadás című verseskötete és Garaczi László Arc és hátraarc  című regénye volt. A díjat az elmúlt egy évben magyar nyelven megjelent legjobb szépirodalmi műnek ítélik oda, idén a héttagú zsűri több száz műcím közül 31 művet elemzett részletesen. A zsűri a korábban irodalomkritikusként ismert szerző első regényét Szerb Antal és Umberto Eco műveihez hasonlította. Indoklásuk szerint a sokrétegű nyelvi igényesség és a cselekmény jól bonyolított szerkezete élvezhető olvasmányként egységbe tudta hozni a valóságos és a regényes elemeket; a különböző korok szociografikus leírását egy rejtélyes gyilkosság nyomozásával és művelődéstörténeti elemekkel. A könyvről mi is írtunk, a Szentek hárfája egy többlépcsős nyomozást követ végig. 1924 karácsonyán Békéscsaba - Haragoson (Árpádharagos) a nagytemplomban a város szeme láttára egy érthetetlen és rendkívül teátrális gyilkosság történik. Az esetet több szemtanú többször is elmeséli azoknak a profi és amatőr detektíveknek, akik időről-időre (1924 után 1928-ban, 1954-56-ban és 1989-ben) igyekeznek megfejteni a gyilkosság okát, körülményeit és értelmezni következményeit. A Rotary Irodalmi Díjat a Budapest-Tabán Rotary Club alapította 2008-ban. A díj nyertese egy emlékplakettet és hárommillió forintot kap.  A zsűri tagjai irodalommal hivatásszerűen foglalkozó, nem könyvkiadóknál dolgozó szerkesztők, kritikusok. A grémium névsora titkos, a felkérés külön-külön történik, így a bírálók sem tudnak egymásról. (MTI)

Tovább
0

Ingyenkönyv: véres horror Karinthy-módra



Ingyenkönyv rovatunk folytatódik, most az egyik legremekebb írónk egyik kevésbé ismert művét töltöttük le ingyen a netről. Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című önéletrajzi regénye agyműtétének szellemes és őszinte krónikája, mégis valahogy háttérbe szorult a mester más, derűsebb művei mögött. Pedig még a Guardian kritikusát is lehengerelte a magyar betegségregény.

Tovább
0

Garaczi László, Szilasi László vagy Ferencz Győző nyerheti idén a Rotary-díjat



Ma kihirdették a hárommillió forinttal járó Rotary irodalmi díj idei jelöltjeit: Garaczi László katonasztorija, Szilasi László remek kultúrtörténeti krimije vagy Ferencz Győző verseskötete győzhet. A nyertest október 10-én hirdetik ki. Tavaly Darvasi Lászlóé volt az elismerés, az előtt pedig Lator Lászlóé.

Tovább
0

Vas István szaval



Forrás: MTI

Vas István ma, szeptember 24-én ünnepelné századik születésnapját. Hallgasd meg, hogy mond verset a költő!

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS