Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Díványon a lányregény



Ha fogjuk Terézanyut, Carrie Bradshaw-t és Freud Dóráját, bedobjuk őket a képzeletbeli mixerünkbe, és megnyomjuk az indítógombot, akkor minden valószínűség szerint Czapáry Veronika első regényének hősét, Viktóriát kell, hogy megkapjuk. Ezt a húszas évei közepét humor és hisztéria határán egyensúlyozva, egyfajta tudatalatti tudatossággal megélő nőt, aki a visszajelzésektől függ. Viktória pszichológushoz jár haszontalan életvezetési tanácsokért, lerészegedik és betép, amikor csak tud, ok nélkül kiabál, és nem hajlandó dolgozni. Mégsem egy újabb olyan könyvet tarunk a kezünkben, amiben egy fiatal lány zúdítja ránk minden panaszát, olyan stílusban, hogy a végén nem csak az ő, de a saját hajunkat is kitépnénk.

Tovább
0

Nyűglődésgyűjtemény: Per Petterson új regénye



Az 1952-es, oslói születésű Per Petterson 2003-ban szerzett magának nemzetközi hírnevet Lótolvajok regényével, melyet magyar kiadásban 2009 óta olvashatunk. Petterson legújabb, Átkozom az idő folyamát című kötetében anya és fiú kapcsolatát ábrázolva igyekszik átugrani a Lótolvajokkal meglehetősen magasra tett lécet. Végül inkább átsétál alatta.

Tovább
0

Nagyképűség nélkül: kísérőkönyv a Párhuzamos történetekhez



"[E]z is olyan anyag volt, mely táplálja ugyan a művet, de aztán magában a műben már nem kimutatható, s efféle titkos anyag minden valamirevaló műalkotásban van, bőségesen" - olvasható Nádas Péter előző nagyregénye, az Emlékiratok könyve egy pontján. A Párhuzamos olvasókönyv valamiképpen ezt a mögöttes, a kimondástól már visszahúzódó "néma tartományt" hivatott az olvasó közelébe, olvasóközelbe hozni. A "titkos anyag" ugyanakkor - mely az írói ún. műhelytitkokba engedne bepillantást - itt jócskán kiegészül értő interjúkkal, esszéisztikus elemzésekkel, s így, mindezt kötetbe foglalva a további (újra)olvasás útjának is irányt szab: komoly önreflexiós gesztus a szerző és a kiadó részéről.

Tovább
0

A maffiózók Republicot dúdolnak



Árpa Attila műsorvezető, színész, rendező első regénye a kilencvenes évek maffiavilágába viszi az olvasóját, amikor az olajszőkítésből hatalmas vagyonokat halmozhattak fel a törvényt kijátszó bűnözők. "Nem az volt a célom, hogy dokumentumregényt írjak, hanem hogy feltárjam ennek a kornak a hangulatát" - írja könyve utószavában. A Holtomiglan valóban messze van a tényirodalomtól: a fikció idejében szándékoltan összekeveredve követik egymást az egykori események; az olajszőkítésben szerepet játszó ismert üzletemberekről, politikusokról, rendőrökről mintázott szereplők pedig nyomokban emlékeztetnek az eredeti kulcsfigurákra.

Tovább
2

A valóság csak illúzió - César Aira regénye



César Aira 1987-es, magyarra először csak most lefordított műve, a Kísértetek egyetlen nap eseményeit fogja közre, miközben a nagyon is időhöz, sőt percekhez kötött történések megkérdőjelezhetetlenül az örökkévalóság felé tartanak. Az esszéisztikus hangvételű részletekkel bőven megspékelt kisregény középpontjába Patri, a Viñas-család álmodozó nagylánya kerül. Álmai a mindennapok elviselésének, majd az azokból való kilépésnek a lehetőségét hordozzák. A Kísértetek, hasonlóan az Epizód egy vándorfestő életéből című könyvhöz (itt írtunk róla), a borgesi töménységre emlékeztet a szépirodalmi, irodalomtudományi, filozófiai részek vegyítésével.

Tovább
0

A hallgatás tesz magányossá – Kjell Askildsen novellái



Kjell Askildsennek két válogatott novelláskötete olvasható magyarul - és ezzel az életmű közel kétharmadához férhetünk hozzá. A norvég író leghíresebb ciklusát (Thomas F. utolsó feljegyzései a nagyközönség számára) is tartalmazó A thesszaloniki kutyák (Noran Kiadó, 2004), után az idei Könyvfesztiválra jelent meg az Úgy, mint azelőtt. Az új kötetbe a fordító-szerkesztő, Pap Vera-Ágnes az írói pálya kezdeteitől a legfrissebb szövegekig válogatott. Noha több évtizedet ölel fel a gyűjtemény, az olvasó nem érez különbséget: Askildsen novelláiban nincs semmilyen nyom, ami meghatározná a mindenkori pillanatot, a novellák örök témája a különböző kapcsolatok feszültsége.

Tovább
0

„Ki kell finganom magam az égig” – Jo Nesbø gyerekkönyve



Jo Nesbø gyerekkönyvének hőse, Doktor Proktor egy barátságos, de kicsit őrült zseni, aki két dologhoz nagyon ért: a látszólag haszontalan porok gyártásához (mint amilyen a puki- vagy a foszforeszkáló por) és a karamellás puding elkészítéséhez. Nehezen lehetne nála izgalmasabb barátot elképzelni tízévesen. A professzor utcájában két magányos gyerek is lakik: a jó tanuló, visszahúzódó Lise és a - Nesbø szerint - egy használtautó-kereskedő beszélőkéjével megáldott Bulle. A három figura között bontakozó barátság legyőzi az Oslo csatornarendszerében élő bestiákat, a gonosz gazdagokat, sőt a szagtalan, de annál nagyobb erejű, akár az űrbe is felrepítő fingpor segítségével megmentik május 17-ét, Norvégia nemzeti ünnepét is. A történet végére a kiközösített furák a közösség népszerű különceivé válnak.

Tovább
0

Gyarmaton innen, Afrikán túl – Elina Hirvonen regénye



Elina Hirvonen legújabb regényét olvasni zavarba ejtő élmény. Az első pár fejezet nem is próbálja feloldani ezt a zavart: a megértést segítő tájleírások és jellemábrázolások hiányában vakon tapogatózva haladunk előre a történetben, sokszor a betűkön kívül semmi nem jelenik meg a képzeletünkben. Ezt a kényelmetlen érzést fokozza a regény hangnemének látszólag indokolatlan váltakozása: a naplószerű leírások túlzott romantikáját többször hirtelen cserélik fel az erőszak naturalisztikus képei. Ez megzavarja a harmonikus olvasás élményét, és idő kell, hogy magával ragadjon bennünket a könyv. Azonban ha megszokjuk, hogy ide-oda dobál minket a történet anélkül, hogy kapaszkodóval szolgálna, kíváncsivá válunk, hogy legalább a szereplők meg tudják-e vetni lábukat ebben a káoszban.

Tovább
1

Az ostobaság burjánzik: Umberto Eco új regénye



A prágai temető a jól ismert Eco-univerzumból építkezik: a regény a híres összeesküvés-elméletek és az antiszemitizmus gyökereinek kutatása során az igazság és fikció, valamint a tények és azok meghamisítása közti veszélyesen vékony határvonalat rajzolja fel, és közös nyomozásra hívja olvasóját. Hogyan sikerül Ecónak megteremtenie a gonosz Forrest Gumpot? Jogos volt-e a római főrabbi felháborodása a regény olasz megjelenésekor?

Tovább
0

És csend van és hideg - Ingmar Bergman regénye



A legjobb szándékok - hasonlóan Ingmar Bergman más műveihez - önéletrajzi ihletésű munka. Kicsit dokumentumregény, kicsit forgatókönyv, kicsit krónika, azonban egyik sem igazán. Bergman saját szülei történetét meséli el azok találkozásától a saját születését közvetlenül megelőző időkig.

Tovább
0

Zombik és vérfarkasok Ungváron – Szeghalmi Lőrincz regénye



Szeghalmi Lőrincz orvosdoktor 1840 körül írt leveleit Kaposváron találták meg nemrég egy plébánia felújításakor. A levelekben a fiatal, Ung vármegyei orvos különös, racionálisan nem megmagyarázható jelenségekről számol be barátjának. A leveleket Alt Krisztián válogatta, szerkesztette levélregénnyé. A Magvető Kiadó egy saját oldalt is készített hozzá, ahol a szerző életrajza, korabeli dokumentumok, térképek egészítik ki a könyvet. A hitelesség alátámasztására törekvő honlap, a komoly szerkesztői munka és a levelek megtalálásának körülményei együtt nehezen megválaszolható kérdéseket vetnek fel: vajon meddig tartanak Szeghalmi Lőrincz levelei, hol kezdődik Alt Krisztián munkája - és egyáltalán, valóban léteztek-e ezek a levelek.

Tovább
0

Kivételes fantáziavilág dráma nélkül - Erin Morgenstern regénye



Erin Morgenstern Éjszakai cirkusza 2011 szeptemberében jelent meg Nagy-Britanniában és Amerikában, azóta számos nyelvre lefordították. Több héten át vezette a The New York Times bestsellerlistáját, 2011-ben pedig jelölték a Guardian legjobb elsőkönyves díjára. A hájp azonban egy közepes regényt övez, amely ötletgazdag illúziókkal kendőzi a dramaturgia szétesését, és nem képes működtetni a cirkusz gazdag szimbolikáját.

Tovább
0

Még a gonosz is házhoz jön – Joe Hill regénye



A világ legismertebb horrorírójának fiaként Joe Hill vagy hihetetlenül bátor, vagy egyszerűen csak egy vakmerő bolond. Első regénye, A szív alakú doboz hamar felejthető kísértettörténet volt. Az Európa Kiadónál most megjelent második könyve, a Szarvak is csapnivaló, ha horrorként, misztikus thrillerként olvassuk. Ám tragikus szerelmi történetként akár emlékezetes is lehetne.

Tovább
0

A bukás útján - Sárközi György Mint oldott kéve című regénye



Az 1848-49-es szabadságharcot, előzményeit és utóéletét számos regényíró dolgozta már fel. Legutóbb két deheroizáló könyv jelent meg a kor hőseiről. Szécsi Noémi az emigrációba kényszerült egykori szabadságharcosok széteső közösségét választotta Nyughatatlanok című regényének témájául (itt írtunk róla), Fehér Béla frissen megjelent könyve, a Kossuthkifli pedig a hazafiságról, a frontvonal mögött mindennapi életét élő országról tesz fel kényelmetlen kérdéseket (itt írtunk róla). A mai napig legnépszerűbb feldolgozás azonban kétségkívül Jókai Mórnak a huszadik évforduló tiszteletére írt könyve, A kőszívű ember fiai. A hős Baradlayak kitörölhetetlenül beleégtek a hazafiságot, a nemzeti identitást feldolgozó irodalmi hagyományba, a magyarórákon ma is Baradlay Ödön és Richárd alakján keresztül tanuljuk meg, mit jelent a "cselekvő hűség a hazaért".

Tovább
0

Kossuth Lajos meg a körmös sátán



A Fehér-regények olvasója már a második oldalon hangosan röhög. Nagyon ritka, hogy az egyszeri olvasó beleszeret egy íróba. Érdekes, hogy bár kevesen ismerik Fehért, ők annyira szeretik, ahogyan csak néhány kitüntetett nevet lehetséges - mint a magyarok közül például Kosztolányit, Tar Sándort vagy épp Örkényt. Igazi ünnep tehát a Kossuthkifli megjelenése az író rajongóinak, annál is inkább, mert Fehér nyolc éve nem jelentkezett friss nagyepikai művel.

Tovább
1

"Nem szabad gyűlölnöm az anyámat" - Ruth Rendell regénye



Ruth Rendell egyik leghíresebb regénye, az 1984-es The Tree of Hands most jelent meg először magyarul a Partvonal Pszichokrimi sorozatában. A Lopott élet címmel fordított regény egy gyerekrabláson keresztül kapcsolja össze az egymástól markánsan különböző anyákat és lányaikat. Az idegileg instabil Mopsát és a sikeres író Benetet, valamint a nemtörődöm Irist és a pénzéhes Carolt. A látszólag tökéletesen különböző hátterű, gondolkodású nők voltaképpen mégis nagyon hasonlítanak: mindnyájan a végletekig önzők. Az önzőségük miatt pedig egy kétéves kisfiú csapódik egyik anyától a másikig.

Tovább
0

Kéjencekkel terhelt mágikus élet - Angela Carter regénye



Az Esték a cirkuszban világának egyik legfőbb érdekessége, hogy az olvasás első pillanatában el kell fogadnunk: itt maguktól értetődően létezhetnek a legfurcsább lények, ahogyan természetes az is, hogy egy kis aranytojás akár egy teljes világot rejthet. Angela Carter regénye egy cirkusz történetét bontja ki, így önként adódik a kérdés, hogy a hősök akkor önmaguk-e, amikor lemossák a festéket, és leveszik a jelmezt, vagy teremtett énjük bármi másnál "valódibb".

Tovább
0

Betagozódás a háborús hétköznapokba: Hans Keilson regényei



A Partvonal Kiadó szépirodalmi sorozatát három, a második világháború idején játszódó könyvvel indította el. W. Somerset Maugham A legsötétebb óra című, enyhén propagandisztikus regényéről itt írtunk. Hans Keilson 1909-ben született Németországban, ahonnan a zsidótörvények elől Hollandiába emigrált, ahol 2011 májusában bekövetkezett haláláig élt. Keilson már száz éves volt, amikor A keserédes komédia és Az ellenség halála című regényei egy közös amerikai kiadásban megjelentek. Ekkor fedezte fel a New York Times, Keilson ekkortól vált először az Egyesült Államokban, majd világszerte is ismertté.

Tovább
0

A varázslat gépezetei: A leleményes Hugo Cabret



Brian Selznick több díjat is kapott már számos kötet illusztrálásáért, de csak 2007-ben jelentkezett teljesen saját könyvvel. A leleményes Hugo Cabret éppen csak megjelent, máris imádták. A Caldecott-érem történetében ez lett az első regény, ami megkapta az illusztrációkért járó legrangosabb amerikai elismerést, és már a megjelenés évében megvásárolta Martin Scorsese a filmes jogokat. Az adaptációt, a rendező első ifjúsági filmjét 2011 végén mutatták be, és idén ez a film kapta a legtöbb Oscar-jelölést: 11 kategóriában indul, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó szoborra is esélyes.

Tovább
0

Egy kisfiú, a teremtő és ősi lények harca a szabadságért



A kiadott gyerekkönyvek csaknem hatvan százaléka készül a 6 év alatti gyerekeknek a KSH adatai szerint. A szerényebb választék miatt nagy érdeklődést vált ki, ha végre egy 10-14 éveseknek szóló regény jelenik meg egy magyar szerzőtől. Különösen, ha azt a Magvető adja ki, ahol viszonylag ritkán jelentkeznek gyerekkönyvvel, a kivételek között pedig olyan kortárs kánonképző könyveket találni, mint például Varró Dániel verses meseregénye (Túl a Maszat-hegyen), Kovács András Ferenc gyűjteményes verskötete (Hajnali csillag peremén) vagy Tóth Krisztina kötete (Állatságok).

Ebben a környezetben jelent meg 2011 végén Lakatos István meseregénye, a Dobozváros.

Tovább
1

Élet-halál harc a bogárszörnyek ellen a hátsó kertben



A Reménység úttörői - A fantasztikus kert című történet hamisítatlan, régimódi sci-fi, illetve sci-fi elemekkel dúsított kaland(kép)regény. Első megjelenése óta eltelt 60 év, és ugyan ez érződik is a történeten, de egyben nosztalgikus bájt is kölcsönöz neki. Hiszen: miniatürizált emberek óriási bogarakkal küzdenek meg! Kell ennél több egy jóféle, régi vágású kalandhoz? Ugye, hogy nem.

Tovább
0

Móricz Zsigmond megfojtja a kortárs regényt



A nagy magyar író, Móricz Zsigmond szerelemmel és apai érzésekkel vegyes kapcsolata Littkey Erzsébettel kétségkívül izgalmas témát szolgáltathat egy regényhez. Móricz Zsigmond viszonya azonban csak ürügy: hiába igyekszik a borító és a szöveg (előbbi egyértelműbben, utóbbi kevésbé hűen) az íróóriás életéhez kötni Barna Dávid első regényét, a törekvés a regény szempontjából kifejezetten károsnak bizonyul. A szövegben egyetlen ponton válik nyilvánvalóvá, hogy a minden szempontból jóétvágyú úr esetleg Móricz volna. Az Egy magyar regény azonban ezzel az egyértelműsítéssel többet veszít, mint nyer.

Tovább
0

Száz év burleszk: Jonas Jonasson első regénye



Jonas Jonasson az ötvenes éveiben járó svéd elsőkönyves. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regényéről a magyar borító szinte olvashatatlan kiemelésekkel üvölti, hogy a könyv már nyolc országban bestseller. Meg azt is, hogy ez az év legviccesebb könyve. A harsány borító viszont megvezeti az olvasót.

Tovább
0

Hibátlan, de csak egy krimi: Fejvadászok




A skandináv krimi köztudomásúan sötét, borongós és gyakran politizál. Ha direktben mégsem, fontos társadalmi kérdéseket akkor is feszeget. A műfajjal a moralista Henning Mankell révén ismerkedtem meg, akinek hőse, Kurt Wallander messziről emlékeztetett Raymond Chandler Phillip Marlowe-jára. A Mankell-kötetek hangulatában is volt valami ilyesmi, úgyhogy a szerzőnek nyert ügye volt nálam. Később jöttek sorban a többiek, az izlandi Arnaldur Indridassontól a norvég Jo Nesbón át a svéd Stieg Larssonig - utóbbit mindenki ismeri, aki kicsit is figyelt arra, ami az irodalomban és a filmben az utóbbi egy-két évben történt.

Tovább
0

Propaganda habbal: A legsötétebb óra



A Partvonal Kiadó 2011-ben elindított szépirodalmi sorozatában jelent meg újra W. Somerset Maugham A legsötétebb óra című regénye. A mű eredetileg megrendelésre készült, Maughamet a brit Tájékoztatási Minisztérium kérte fel a regény megírására: olvasmányélmény útján is próbáltak támogatókat szerezni a szövetségesek politikájának az Egyesült Államokban. A könyv végül 1942-ben meg is jelent a tengerentúlon.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS