Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Egy japán nő eljön a Vadkeletre



Kisregényt írt Szabó T. Anna. Az írás egy ismert keleti meséből született, Szabó T. Annát a Vivandra kiadó vezetője kérte fel a történet feldolgozására. Az eredeti mese a lánnyá változó, megmentett darumadárról meglehetősen egyszerű, a hűségről és a háláról szól, bár nyilván további rétegeket is fel lehetne fejteni benne - mondta az írónő, hozzáfűzve, hogy a régi történet csak kiindulópontul szolgált, a regényhez lényeges elemeken változtatott.

Tovább
0

Össze vagyunk rohadva



Tar Sándor (Oláh Tibor, 1996)

A hetvenes években még alig publikált, a kilencvenes években már ünnepelték. Tar Sándoré volt az első kirobbant ügynökbotrány, több kritikát kapott amiatt, hogy lejáratja a munkásokat, mégis van, aki szerint ő az egyetlen valóban baloldali írónk. Életében sokszorosan élte meg a kitaszítottságot: író volt a munkások között, munkás az írók között, munkanélkülisége és besúgó múltja miatt pedig a legkülönbözőbb természetű perifériákra szorult.

A személyes élmények ismeretében nem meglepő, hogy az írót az embertelenség, az életből való kiszorulás világa érdekelte. A szocializmus beváltatlan ígéreteiről, a rendszerváltozás kevésbé szép hozományáról olvashatunk Tar Sándornál. A társadalom perifériáján élőkről mintázza szereplőit: alakjai képtelenek változtatni a sorsukon, megrekednek a nyomorban, a betegségben, valamilyen függőségben, a kilátástalanság pedig felerősíti az ösztönök szerepét, az emberek állati énjét.

Tovább
2

Ilyen lesz Magda, a bestiális




Kondor Vilmos új kötete, a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címmel november 29-én jelenik meg az Agave Kiadónál, a gyűjtemény már ismert és még kiadatlan történeteket tartalmaz Gordon Zsigmond főszereplésével. A novelláskötetében négy, eddig már megjelent írás mellett helyet kapott egy új elbeszélés, valamint egy erre az alkalomra írt kisregény is. A borító a Kötve-fűzvén látható először.

Tovább
0

Elkészült Kondor Vilmos első novelláskötete



Kondor Vilmos új kötete, a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címmel november 29-én jelenik meg, a gyűjtemény már ismert és még kiadatlan történeteket tartalmaz Gordon Zsigmond főszereplésével - adta hírül az Agave Kiadó. Összesen hat novelláról van szó, köztük van egy majdnem száz oldal hosszú, akár kisregénynek is tekinthető darab. Kettő kifejezetten ehhez a kiadványhoz íródott. A novellák 1920-1937 között játszódnak, így az egyik helyszíne még Amerika. A történetekben árverési hiénák, gyilkosok, piti tolvajok, szerencsétlen mackósok, nyomozónak állt kézikocsisok és eltökélt detektívek bukkannak fel. Két dolog közös bennük: Budapest, a város és Gordon Zsigmond.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS