Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Boldogítsuk gyerekünket Trutymókkal és sárkányokkal



Már javában zajlik a 85. Ünnepi Könyvhét, ami egyben a 13. Gyermekkönyvnapok is. Előbbihez kapcsolódó ajánlónkat itt olvashatják, mostani összeállításunkban pedig öt gyerekkönyvet szedtünk össze utóbbi apropóján. A friss megjelenéseknek köszönhetően megismerhetjük a bűzös-bájos Trutymóékat, bepillanthatunk az identitásával küszködő kamasz, Trevor életébe, láthatjuk, ahogy Ati megtanul repülni, megismerhetjük a Kistehén barátait és bejárhatjuk a világot a Sárkányjárgánnyal.

Tovább
0

Fotópályázatot hirdet a Pagony



A Pagony kiadó hamarosan megjelenő könyvéhez, a Végtelen spagettihez kapcsolódóan fotópályázatot hirdet. Olyan képek beérkezését várják, melyen együtt főz szülő és gyerek, hiszen ez az, amit Vrábel Krisztina könyve megtanít az olvasónak.

Tovább
0

Kő nyomja az év gyerekkönyve hősének mellkasát



Tasnádi István A kőmajmok háza című ifjúsági regénye kapta az év legjobb gyerekkönyvének járó díjat. A könyvben a hétköznapok tragédiái és traumái válnak varázslattá, és nem csak a gyerekeknek szól.

Tovább
0

Mese a vakondról, akinek a fejére csináltak



A gonosz pórul jár, a jó elnyeri jutalmát - valami ilyesmi történik a vakonddal is, akinek a fejére kakiltak: az alapos nyomelemzéssel, az alibik bizonyításával és a szakértők bevonásával folytatott nyomozás során kiderül, hogy melyik állat volt a tettes, így a vakond visszaadhatja a kölcsönt.

Tovább
2

Ezt olvassuk tavaszig



Jön egy nyolcvanas évekbeli budapesti házibulikról szóló regény, Gorbacsov elmeséli az életét, Viktor Pelevin háborúba indul, illetve John Lennon személyes leveleiben turkálhatunk. De új könyvvel jelentkezik Háy János és Varró Dániel is, továbbá az áprilisi Könyvfesztivál díszvendége Michel Houellebecq lesz, neki is új kötete jön. Ezt a tíz könyvet várjuk a legjobban 2013 első hónapjaiban.

Tovább
0

Elnökgyilkosság nem rondíthat a karácsonyba



A karácsonyi rohamra kiadott könyvek kínálata színes és erős, de nem feltétlenül teszi vidámabbá, szeretetteljesebbé majd az ünnepi hangulatot. Cormac McCarthy és Vaszilij Grosszman a negyvenes évek elejének kegyetlen amerikai és orosz világával, Stephen King rákos baráttal alapozza meg a hangulatot, jön Puzsér Róbert, Jonathan Franzen, valamint Magda, a bestia és egy szakácskönyv másnapossághoz. Végre magyarul is olvasható kultkönyvek, Tolkien- és Dickens-ünnep, mackók minden mennyiségben és habcsókos mesék az ünnepi könyvkínálatban.

Tovább
0

Milyen a jó gyerekkönyv?



"Eszembe jutott Maurice Sendak a Time-nak adott interjúja, amelyben azt nyilatkozta, hogy szerinte a jó gyerekkönyv elismeri és komolyan veszi a gyerekek érzéseit - ezzel nagyon egyet tudok érteni. Általánosságban kell egy jól felépített történet, igényes nyelvezettel, ami nem gügyögős, és fontos, hogy ne kacsintson össze a szerző a felnőttel a gyerek feje fölött. Egy jó gyerekkönyv kerüli a didaxist és bőven adagolja a humort. Az illusztráció akkor jó, ha kiegészíti a szöveget, és nem elnyomja azt" - foglalta össze Boczán Bea, a Prae.hu gyerekrovatának szerkesztője a Kötve-fűzvének, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie egy jó gyerekkönyvnek.

Tovább
4

Háború a magyar gyerekirodalomban?



Wittmann Ildikó Könyvmutáns címmel írt kritikát Bartos Erika Bogyó és Babóca könyveiről a Magyar Gyermekirodalmi Intézetnek. A kemény hangú, szókimondó írás éles vitát váltott ki, amibe még Berg Judit, a Bartos Erika népszerűségével vetekedő gyerekkönyvíró is beszállt: "Mint a magyar gyerekirodalom egyik alkotója, szeretném a leghatározottabban kikérni magamnak a fenti kritika stílusát és szellemiségét. A fröcsögő, vagdalkozó, gyűlölettől sistergő eszmefuttatások még a magánjellegű blogbejegyzésekben is viszolyogtatók, de irodalomkritikának álcázva, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet oldalán egyszerűen elfogadhatatlanok."

Tovább
2

Dörzsöld meg a pöttyöt! 2010 legjobb könyvei



Megkértünk hét, az irodalommal hivatásszerűen foglalkozó embert, hogy válasszák ki az elmúlt év számukra legfontosabb könyveit. Íróemberek, irodalomkritikusok, kiadóvezetők, könyvesbolt-tulajdonosok foglalják össze számunkra 2010-et könyvcímek formájában. Sci-fi, gyerek, kortárs - ami belefér.

Tovább
0

A szuperhősök és az aktuálpolitika kapcsolata: 2010 könyvei az [origo] véleményszerzői szerint



Történelmi tévhitek és Ozzy; szlovákiai magyarok 1938-ban és egy Pipogya nevű medve Budapesten; a számítógépes játékok aranykora és nyolcvanas évek európai politikája, valamint Afrika, ipari forradalom és matematika, továbbá hangoskönyv ügyintézés közben: az [origo] véleményoldala, a Komment.hu szerzői mesélnek kedvenc idei könyveikről, olvasási szokásaikról, nagy felfedezéseikről és bepótolandó feladatokról.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS