Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Az EMMI írónak nézte Nyirő regényhősét



A nemzeti konzervativizmus irodalomszemlélete címmel október 30-án tartottak konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetében. (A program itt olvasható). Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez "Meddig tűri még a Kormány a Magyar Tudományos Akadémián zajló nemzetellenes lélekmérgezést?" címmel.

Tovább
3

Olvasni lehet nácikat, csak szobrot ne kapjanak



A szentek szerepét a költők vették át, papírmasé figurákká váltak - mondja Nyáry Krisztián, aki pár évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, illetve a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója volt - igazán híressé azonban a magyar irodalom love storyjai tették. 2012 elején saját és barátai szórakoztatására kezdte írni a magyar írók és költők szerelemi életéről szóló képes posztjait a Facebookon. A bejegyzések egyre népszerűbbek lettek, mára 17 ezernél is több követőjük van, október 15-én pedig érkezik a feldúsított posztokból született könyv, az Így szerettek ők. Nyáry Krisztiánnal az átpolitizált kultuszokról, Nyirő Józsefről, a nyilvánosság és a magánélet viszonyáról, a hivatkozások hiányáról, illetve komcsizó trollokról beszéltünk.


Tovább
1

Feszültség a székely dzsungelben: Nyirő József portréja



Nyirő József, "a székely apostol" újratemetése komoly diplomáciai feszültséget okozott Magyarország és Románia között. Az erdélyi írónak, a "székely nép krónikásának" kultusza a kilencvenes években kezdett újra erőre kapni, az újratemetés körüli vitákban azonban csak az élete utolsó szakaszát emelik ki: a negyvenes évekbeli jobbratolódását, a nyilasokkal vállalt szimpátiáját. Megítélése nem csak politikailag, de irodalomtudományi szempontból sem egységes: ugyan bekerült az új Nemzeti alaptantervbe, de ezt a döntést a Magyartanárok Egyesülete élesen bírálja. Ki is volt Nyirő József?

Tovább
4

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS