Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

"Régen a történelemnek több köze volt a kitalált világhoz" - a Veritas szerzői a történelemről és Berlusconiról



Fotó: Iván Tünde

A Nyitott Könyvműhely és a Libri közös játékának nyertesei egy egész napot tölthettek együtt Rita Monaldival és Francesco Sortival, a történelmi krimisorozatáról ismert szerzőpárossal. A sajtó képviselőivel kiegészült csapatot a Veritas című harmadik regény színhelyére, a Bécs melletti Neugebäu kastélyba kalauzolta az írópáros. A kihalt épület falai között járva megismerkedtünk a hely történetével, és bebarangoltuk a könyv fontosabb állomásait. Később maguk a szerzők meséltek nekünk olaszországi helyzetükről és a sorozat negyedik kötetéről. Kastélymustra és interjú Bécsből.

Tovább
0

Bécsbe visz az "Imprima Tours"



Ha a 21. században azt hallani egy könyvről, hogy "betiltották" - főleg ha maga a pápa! -, az ember azonnal szalad a boltba megvenni, tiszta sor. Ennél jobb reklám nem kell. Ha meg már közel ötven országban, több millió példányban vásároltak be belőle az olvasók, akkor szinte mindegy is, hogy valójában miféle lobbi mit csinált (vagy mit nem csinált) a háttérben. Valójában nem kerültek indexre az olasz történészházaspár, Rita Monaldi és Francesco Sorti történelmi regényei, az ügyes marketingesek jóvoltából mégis úgy jegyezte meg a világ, "ez az a könyv, amit betiltott a pápa". A hét kötetesre tervezett, hírhedett sorozatnak most jelent meg a harmadik része magyarul Veritas címmel. Jó hírünk van a széria rajongóinak: eddig ez a legjobb.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS