Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Olvasson magyar könyveket a kánikulában!



Csütörtök este elkezdődött több magyar városban, illetve a budapesti Vörösmarty téren a többnyire hazai irodalmi termésre összpontosító, nyolcvanötödik Ünnepi Könyvhét. A Kispál története, szépirodalmi riport a romagyilkosságokról, boltoskisasszony a betyárvilágban, illetve egy kiadvány, amely közös nevezőre hozza a Magyar Nemzetet a Népszabadsággal. Itt a 10 legérdekesebb, most megjelenő magyar könyv!

Tovább
1

Ezt csináljuk a hétvégén olvasás helyett



Annyira irodalmi lesz a hétvége Budapesten, hogy szinte nem is tudjuk, hová rohanjunk. Megpróbáltuk megkönnyíteni az olvasók dolgát, és összeszedtünk párat.

Tovább
0

Kézirat a sportszatyorban



Tóth Krisztina megírta első regényét, végre történik valami az ifjúsági irodalomban is, jön a magyar Narnia krónikái. Mások bioapokalipszist, parlamenti képviselőket manipuláló óriásokat vizionálnak. A könyvhéten minden a magyar irodalomról szól. Június első hetére jelenik meg a legtöbb verseskötet (az újakról itt is olvashattok), de az idei kínálatban eddig publikálatlan Márai-regényt, Hajnóczy-írásokat is találunk, illetve megjelenik cenzúrázatlanul Károlyi Mihály, a "vörös gróf" visszaemlékezése. Ezt a tíz könyvet várjuk legjobban a június 6. és 10. között zajló könyvhéten.

Tovább
0

Balatoni kalandok és holdutazás: ma startol a 11. Gyermekkönyvnapok



A felnőtteknek szóló könyvheti újdonságok után szétnéztünk, milyen friss kötetekkel készülnek a kiadók a gyerekolvasóknak. Lesz balatoni kalandregény, afrikai utazás, nem olvasásra, hanem minden másra szánt könyv, találni focis, apás meséket, és persze mindenféle furcsa lényekről szóló történeteket is. Jön az új Bogyó és Babóca, Rumini és Boribon is.

Tovább
0

Négy napra irodalommal telítődik Budapest



Ma kezdődik a 83. Ünnepi Könyvhét, amelyet számos program, fesztivál kísér. Budapesten irodalmi sétákon, különleges felolvasásokon vehetünk részt, belekóstolhatunk az európai irodalomba - boltban, presszóban, levéltárban, focipályán, a Dunánál, a Palotanegyedben. Programajánló.

Tovább
0

Strandkönyvek az elcseszett bolygón: csütörtökön kezdődik a Könyvhét



Míg a Nemzetközi Könyvfesztivál elsősorban a világirodalomról szól, addig az Ünnepi Könyvhét reflektorában a magyar szerzők könyvei kerülnek. A csütörtökön kezdődő 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyerekkönyvnapok kínálata különösen gazdag: az elmúlt két hónap skandináv könyvdömpingje után igazi felüdülésként hat, hogy folytatódnak a legsikeresebb magyar krimisorozatok, illetve Zugló rendőrkapitánya is kipróbálta magát a regényírásban, továbbá a könnyed nyári strandolvasmányok kínálata is frissül. Ráadásul végre friss magyar verseket olvashatunk, lesz új Darvasi László, Parti Nagy Lajos, Spiró György. Ma a felnőtteknek, szerdán a gyerekeknek szóló könyvekből mutatunk ízelítőt.

Tovább
1

Olvass friss, kortárs verset!



A költészet napja alkalmából összeállítottunk egy ízelítőt a frissen megjelent és hamarosan érkező, kortárs magyar verskötetekből. A versek igazi szezonja az Ünnepi Könyvhét (június 7-10.) körül lesz, de néhány izgalmas kötet már a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra is érkezik.

Verskötetek a Könyvfesztiválra…

Szabó T. Anna: Tatoktatok
Kárpáti Tibor illusztrációival
Magvető Kiadó, 96 oldal, 2490 Ft

A Magvető szeretné erősíteni gyerekirodalmi profilját, a törekvés részeként jelenik meg április 16-án Szabó T. Anna gyerekverskötete, a Tatoktatok Kárpáti Tibor illusztrációival. A kötet nyelvpörgető mondókái, pisszegő dalai, rímes tréfái és ritmikus rögtönzései az ünnepekről és a hétköznapokról, a családról és "egyéb állatfajtákról" szólnak. De felbukkannak benne a sámánok, a boszorkányok, a kalózok meg a vérnyulak is. A kiadó négytől tizenkét éves korig ajánlja a Tatoktatokot. Szabó T. Anna költő, író, műfordító, hat könyve jelent meg, többek között József Attila-, Déry-, Zelk Zoltán- és Vackor-díjas. Kárpáti Tibor a New Yorker magazin állandó grafikusa, elnyerte a XV. Országos Tervezőgrafikai Biennále díját, számtalan nemzetközi és hazai kiállításon szerepelt, több gyerekkönyv illusztrátora.

Tovább
0

Fociról és börtönről olvasnak a gyerekek 2012-ben



Valódi gyilkosságra felszólító számítógépes játékról, identitásától megfosztott gyerekről, a nagyszülők haláláról szóló ifjúsági és gyerekkönyvek is érkeznek 2012 első félévében. A Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Skandinávia mesekönyveket hoz, folytatódnak a sztársorozatok. Ebben az évben sem marad senki új Bogyó és Babóca vagy Boribon nélkül.

Tovább
0

Kihalnak a méhek, jönnek a magyar vámpírok! Ezt olvassuk 2012-ben



2012 első felében többek között Umberto Eco és Murakami Haruki új regényei is megjelennek magyarul, Frei Tamás a káoszról és magyar elit bukásáról ír, lesz még hazafias kalandregény, urban fantasy, illetve budapesti vámpírtrilógia is száz évvel ezelőttről. Az Ünnepi Könyvhétre megérkezik a 20. század egyik legnehezebb könyvének, Joyce Ulysses-ének közérthetőbb magyar fordítása.

Tovább
3

Csodafegyver nyomában az Adrián



Folytatódik Baráth Katalin békebeli krimije, de ami az első részben még szeretnivaló bájos allűr volt, most parodisztikus modorosság. Legjobban az első könyvben főszerepet játszó alföldi kisváros-hangulat hiányzik, kárpótlásul viszont kapunk nemzetközi konfliktust és csodafegyvert. A türkizkék hegedűt olvastuk.

Tovább
0

Magyar égre magyar ufót!



Izing Róbert Támadás az űrből! című könyvét úgy harangozták be, mint "jó magyar sci-fit", és mivel ilyen nincs túl sok a hazai könyvpiacon, naná, hogy felkaptuk a fejünket. Azt hittük, a könyv brutál paródia lesz, ehhez képest az elsőkönyves szerző alig forgatja ki a világmegmentős sablonokat. Az eredmény látványos nyári akció-vígjáték könyv formájában, önironikus poénokkal. A magyarok lézereitől ments meg uram minket.

Tovább
0

Két nyomozó keres egy bűnügyet



Kondor Vilmos feltalálta a jó magyar krimit, ezért örök tisztelettel nézünk rá. A Könyvhétre megjelenő Budapest romokban azonban csalódást okoz az előző három könyv után. Most ugyanis a történelem kap nagyobb súlyt, és nem a krimi-szál. A tempó lelassul: Gordon Zsigmond, az elpusztíthatatlan bűnügyi újságíró nem találja helyét a világháború utáni, lerombolt Budapesten, élelmiszerjeggyel kereskedik, cirkál, és keresi, mi után nyomozhatna.

Tovább
0

Több mint retro, kevesebb mint korrajz



Egy szociológus regényt ír az általa jól ismert korról - ráadásul ez a kor a 60-as évek: a Bambi, a táskarádió és a pöttyös szoknya kora. A Csupasz nyulakban elfért volna több szociológia, de alapvetően elgondolkodtató, igényes szórakoztató irodalom, amely a korszak egyik alapproblémájával, a nők helyzetével foglalkozik egy leányanya és éltanuló húga sorsán keresztül.

Tovább
0

Kötelező olvasmány minden magyarnak



Spiró György Kémjelentés című új novelláskötete hajszálpontos látlelet a mai magyar társadalom közérzetéről. A kortárs magyar írókra nem jellemző, hogy szeretnének a jelen problémáiról írni. Spiró megtette, fontos szövegek születtek.

Tovább
0

A gróf úr egy hisztis nő



Rakovszky Zsuzsa kétségtelenül vonzódik a szexuális elhajlásokhoz. Legalábbis ezt sugallja, hogy A kígyó árnyéka aberrált apja-lánya kapcsolata után ismét meglehetősen kényes témához nyúlt: hogyan élt egy nő férfiként a 19. század végén. A nemet váltó nőt apósa feljelenti, a börtönben írt feljegyzések, levelek adják az életrajzi könyv gerincét. Magába szippantó, meglepő, bizarr történet, mégis marad hiányérzetünk. Mintha a szerzőt annyira magával ragadták volna a főszereplő érzései, hogy megfeledkezett volna a háttér és a többi figura árnyaltabb kidolgozásáról.

Tovább
0

Puzzle elfuserált párkapcsolatokból



Ha Tóth Krisztina prózát ír, annak óriási tétje van: tud-e olyan erős lenni, mint a 2006-os Vonalkód? A mostani Könyvhétre megjelenő Pixel című novelláskötet szerkezetében és témáiban hasonló, de a tárcaműfajból adódó kötelezően kurta terjedelem kalitkába zárja a történeteket.

Tovább
0

Sofi Oksanen: Aki otthon marad, rossz nőnek számít



Fotó: Hajdú D. András

A haja lila raszta, hozzá tűsarkút hord, harisnyája vonala tetoválás. A finn-észt írőnő úgy néz, mint egy gót hercegnő, ehhez képest a szóbeszéd szerint bulimiás és biszexuális, bár erről nem hajlandó mondani semmit. Sofi Oksanen az utóbbi évek frissen befutott irodalmi sztárja. Regényeiben a szovjet megszállás okozta észt traumákról számol be női szemszögből. A Tisztogatás után most jelent meg magyarul a második könyve, a Sztálin tehenei, amely egy bulimiás finn lány és észt édesanyja történetét meséli el. Az írőnővel budapesti látogatása során beszélgettünk történelmi igazságról, arról, hogy a finnek verik a nőket, és hogy hogyan babrált ki a nőkkel az emancipáció.

Tovább
0

Hányni a felejtésért



A finn-észt Sofi Oksanen magyarul most megjelent regénye, a Sztálin tehenei egy bulimiás lány történetét meséli el. A Tisztogatást tartják Oksanen legjobb könyvének, nálunk is ennek kiadásával kezdte tavaly a Scolar, pedig a Sztálin tehenei témájánál fogva drámaibb. A bulimia horror.

Tovább
0

Mennyi erőszak!



A Park Kiadó jóvoltából tetemes mennyiségű Munro-kötetet olvashatunk magyarul. A Könyvfesztiválra jelent meg a legújabb, Mennyi boldogság! címmel. Novelláskötet ez is, de ezúttal másfajta történeteket kapunk, mint amilyeneket megszoktunk. Lehet, hogy azért van az az érzésünk, hogy az írónő mostanra kifulladt.

Tovább
0

Jó magyar sci-fi, krimi és Parti Nagy Lajos



Még egy hónap az Ünnepi Könyvhétig (június 2. és 6. között rendezik meg), de sok kiadó már most közzétette könyvheti újdonságainak listáját. Mi ezeket néztük ki az újdonságok közül.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS