D. Tóth Kriszta első felnőtteknek szóló regényében édesanyja történetét meséli el, a 45 éves asszony halálos ágyáról visszatekintve. Tíz év rákészülés után pár hónap alatt öltött formát a szöveg, mely néha idegesítően modoros, néha hihetetlenül szerethető, néha pedig csak egy szöveg a sok közül, minden újítás vagy egyediség nélkül. A hasonló visszaemlékezések közül azonban mégis kiemeli az elbeszélő és az író sajátos kapcsolata: D. Tóth Kriszta a saját édesanyja nevében, egyes szám első személyben szólal meg.