Az amerikai Chad Harbach első regényének vázlatát egy egyetemi íróprogram számára dolgozta ki, aztán majd' egy évtizedet áldozott a megírására. Átmeneti munkákból tartotta el magát, közben barátaival irodalmi-közéleti magazint indított, és már azt hitte, sosem lesz semmi az ötletéből. Ám, ahogy a végéhez közeledett a nagy mű, felgyorsultak az események. A Vanity Fair már megjelenése előtt nagy cikkben, majd e-book formájában is feldolgozta a könyv születését, a licitháborúban 650 ezer dollárt ért végül a kiadás joga, a borítón pedig maga Jonathan Franzen bíztatta meleg szavakkal vásárlásra az olvasót és az HBO is egy lehetséges sorozatot kezdett fontolgatni.