Bret Easton Ellis új könyvön dolgozik – tudhatták meg a rajongók még 2012 decemberében az író Twitteréről. Ez valószínűleg nem teljesen fedte az igazságot. Bár most úgy tűnik, tényleg újra egy könyvön dolgozik, de az elhatározás csak januárban született meg Ellisben, mikor egy hétre elutazott a sivatagi Palm Springsbe, és hazafelé éppen egy dugóban állt a hollywoodi bevezetőúton – legalábbis ezt állítja tegnapi posztjában.

A 2009-ben befejezett Királyi hálószobák (kritikánk itt) írásakor Ellis megpróbálta elidegeníteni magát a regényformától, a könyv turnéján pedig rendszeresen nyilatkozta, hogy nem érdekli többé a regényírás. De nemrég ez az érzés kezdett halványulni, és azt vette észre kint a sivatagban, miközben egy pilot forgatókönyve miatt telefonálgatott, hogy formálódni kezd benne az új regény első mondata.

Ellis azt írja bejegyzésében, első könyvei megjelenése óta a világ megváltozott, mára apadt a lelkesedés, az izgatott várakozás az amerikai regények iránt, de ez nem zavarja, elfogadja, hogy így van. Úgy érzi, a világ, amiben most él, és a világ, amiben valamikor írt és regényeket publikált, nem ugyanaz, és meg kell teremtenie az átjárást a kettő között. Bár korábban nem gondolta úgy, hogy a kettő összefügghet, a sivatagban töltött hét (mely során találkozott egy főiskolai barátjával, akit azóta megőrjített az élet, Ellis meg végtelenül írta át a sci-fi pilotját), valamit végül megtört benne. Öt év után, január utolsó hetében jegyzetelni kezdett egy új regényhez.

A hírekbe Ellis az utóbbi évben leginkább azért kerülhetett be, mert felfedezte magának a Twittert, ahol egy éjjel feltehetőleg begyógyszerezve posztolt össze-vissza, majd sikertelenül lobbizott A szürke ötven árnyalatának forgatókönyv-írásáért, és Kathryn Bigelow-t (A bombák földjén) túlértékelt rendezőnek nevezte, aki szerinte pusztán annak köszönheti sikerét, hogy dögös nő. Legutóbbi tweetje alapján már a barátai szerint is fel kellene hagynia a közösségi oldallal, mert az emberek azt gondolják róla, őrült.