Philip K. Dick kiadója, az Agave szavazást hirdetett nyáron, amelyben a szürreális fantáziájú amerikai sci-fi író legjobb regényét kellett kiválasztani. A szavazás most zárult le, a végeredmény szerint testhosszal az Ubik nyert, utána fej-fej mellett végzett az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? és a Kamera által homályosan. Az ember a fellegvárban csak hatodik. (A teljes listát itt találjátok.) A lista azoknak is praktikus, akik még nem olvastak semmit Philp K. Dicktől, így legalább tudják, melyikkel érdemes kezdeni. Az Ubik-ban megzavarodik az idő, és az Ubik nevű szérum tud csak ezen segíteni. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? középpontjában az emberhasonmás androidok állnak, ebből készült a Szárnyad fejvadász című Ridley Scott-film. A Kamera által homályosan pedig egy nyomozóról szól, aki szépen lassan becsavarodik.