Fotó: Mudra László [origo]

A Franz Kafka nemzetközi irodalmi díj odaítéléséről tíztagú nemzetközi zsűri döntött, amelynek többek között Marcel Reich-Ranicki tekintélyes német irodalomkritikus is a tagja volt. A zsűri az idén 12 jelölt közül választotta ki Ámosz Ozt. A jelöltek névsorát nem hozták nyilvánosságra. Oz már korábban is számos izraeli és nemzetközi irodalmi díjat és elismerést kapott. A díj ünnepélyes átadására hagyományosan október végén az Óvárosi városháza dísztermében kerül sor. (Interjúnkat Ámosz Ozzal itt olvashatjátok.)

A Kafka-díjat, amely Kafka prágai szobrát ábrázoló bronzplakett, korábban olyan irodalmi nagyságok kapták meg, mint Philip Roth amerikai, Murakami Haruki japán regényíró, illetve a Nobel-díjas Elfriede Jelinek és Harold Pinter. 2003-ban a díjat Nádas Péter kapta.

Az elismerést a prágai székhelyű Franz Kafka Társaság adományozza 2001 óta rendszeresen minden évben olyan íróknak, akiknek munkái minden olvasóhoz szólnak "származására, állampolgárságára, illetve kultúrájára való tekintet nélkül". A társaság olyan írót tüntet ki, aki műveivel hozzájárult a demokrácia, az egymás iránti tisztelet és a humanizmus elveinek, értékeinek terjesztéséhez. A díjjal 10 ezer eurós pénzbeli jutalom is jár.

Az elismerés odaítélésének egyik feltétele, hogy a kiválasztott író művei tükrözzék a közép-európai szellemi értékeket, eszmeiséget. Ennek ellenére nem feltétlenül szükséges, hogy a díjazott a régióból származzon.

Ámosz Oz a legismertebb izraeli író a világon, ő a legtöbb - mintegy harminc - nyelvre lefordított, héberül alkotó szerző. 2010-ben a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként Budapest Nagydíjjal tüntették ki.

(MTI)