Fiatal filmesek saját pénzből csináltak dokumentumfilmet, amelyben 44 költő beszél arról, miért lehet értelme 2011-ben is az irodalomnak. A dokumentumfilm párjaként készül egy rövidfilm is Trill Zsolt és Petrik Andrea szereplésével. A rendező szerint izgalmas problémákat piszkáltak meg, az anyag "ütni fog". A két film április 11-én, a költészet napján debütál a neten.

"A vers vagányabb, mint az olvasók képzelik" - mondja Varró Dániel a kamerának, míg egy kollégája, Bajtai András azt magyarázza, költészettel lehet a legjobban csajozni. Kányádi Sándor, Bereményi Géza, Lovasi András, Beck Zoltán, Csukás István, Busa Pista, Parti Nagy Lajos, Karafiáth Orsolya, Tóth Krisztina - összesen 44 magyar költő - beszél arról, mit tudnak a szavak, és miért lehet fontos a vers 2011-ben is.

A versmob 0411 című dokumentumfilm rendezője, Sarlós Dávid szerint, nagyon izgalmas kérdések merültek fel a beszélgetések alatt: "megmozgattunk egy-két dolgot". Elsősorban a huszonéves generációt akarták megfogni: "az ő tempó és értékítéletük felől néztünk rá a versekre és az alkotás szabadságára. A web és a költészet találkozása erről szól."

A film készítésének ötlete egy évvel ezelőtt merült fel, amikor színészekkel együtt szerveztek flashmobot aluljárókba és szórakozóhelyekre. "Kíváncsiak voltunk, hogyan reagálnak az emberek, hogyha verset mondanak nekik az utcán." Az akkor készült filmes anyagot nem publikálták, arra gondoltak, mélyebbre ásnak.

2011 januárjában kezdték a beszélgetéseket költőkkel, dalszövegírókkal. Gyaraki Dáviddal együtt majdnem három hónapon keresztül készítették az interjúkat, összesen 50 órányi anyagot vettek fel, most vágnak. A film Sopronban, Győrben, Pécsett, Szegeden, Szajlán és Budapesten forgott. A filmhez készült előzetes, a 20-30 percesre tervezett kész anyagot április 11-től lehet megtekinteni a www.versmob.hu oldalon.

A dokumentumfilmhez készül egy 10 perces, versmob 0411 - a virrasztás című rövidfilm is, amely ugyanúgy a vers születéséről szól, egy kitalált történeten keresztül. "A kisfilm éjszaka játszódik fiatalok körében" - meséli a rendező. A főszereplői Trill Zsolt, Kovács Krisztián és Petrik Andrea, a zenét Dj Bootsie szerzi. "Rengeteg olyan gondolat gyülemlett fel bennünk a beszélgetések alatt, amit csak egy kitalált történeten keresztül lehetett elmondani."

A doku teljes mértékben az alkotók saját pénzéből készül, a fikciós filmhez kaptak támogatást magánemberektől. A rendező reméli, hogy a projekttel elindítanak valamit: "ez egy gyönyörű közeg, ami most talán kap egy más fényt".