Az oxfordi egyetem irodalomkutatói pornográf költeményeket találtak egy 18. századi angol versgyűjtemény kötésébe rejtve. A lelet azért nagyon érdekes, mert módosíthatja azt, amit eddig a korabeli olvasási és irodalomfogyasztási szokásokról gondoltak a szakemberek. A szóban forgó verseskötet ugyanis nagyon népszerű volt a maga korában, húsz alkalommal nyomták újra. A kutatók most azt találgatják, vajon a kor sikeres szépirodalmi kiadványai népszerűségüket a hozzá csomagolt ponyvának köszönhetik-e.

A leletet megtaláló irodalomprofesszor szerint, mivel a versgyűjtemény címoldalán semmi nyoma, hogy mást is tartalmazna a kötet, szóbeszéd útján terjedhetett a hír a rejtett költeményekről.

A szóban forgó három versből kettő a műpénisz, a harmadik az óvszer dicséretét zengi, mindkét találmány a kor nagy felfedezése volt. Az egyik költemény az Angliába Franciaországból behozott import műpéniszek máglyán való elégetéséről számol be szatirikusan, a második pedig egy férfiról szól, aki kilesi a budoárjában műpéniszt rejtegető nőt.

A harmadik az óvszert dicséri (a korabeli kondomok kémiailag kezelt állati belekből készültek, piacuk a 18. században robbant Európában):  "Happy the Man, who in his Pocket keeps/ [...] A well made Cundum / He, nor dreads the Ills/ Of Shankers or Cordee, or Bubos dire!" Ezek a sorok egy biztonságos szexet népszerűsítő mai kampányban is megállnák a helyüket.